bezár
 

zene

2013. 09. 08.
A magyar dal napja - Odett 25. születésnapján szülővárosában lép fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar dal napján, ráadásul szülővárosában, Zalaegerszegen ünnepli koncerttel 25. születésnapját Odett. Az idén az év albuma kategóriában Fonogram-díjat kapott énekesnő nagyon készül.

prae.hu

"A boldog születésnapozást már szerdán az óbudai Kobuci kertben tartott fellépésemen megkaptam, de az igazi ünneplés vasárnap, a magyar dal napján várható, hiszen aznap vagyok 25 éves. Persze minden koncert ugyanolyan fontos számomra, de ez mégiscsak különleges lesz, hiszen Zalaegerszegen születtem" - mondta Polgár Odett az MTI-nek.

A koncert 19 órakor kezdődik Zalaegerszegen a Széchenyi téren felállított színpadon. A nyugat-magyarországi város idén először csatlakozik a magyar dal napja országos programsorozathoz. Odett mellett fellép például ByeAlex, a Hősök és a Kiscsillag is, és megrendezik a magyar bordal napját.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják, és országos rendezvénnyé vált az esemény. Tavaly mintegy 40 ezren látogatták a magyar dal napja koncertjeit, idén tíz vidéki, egy határon túli településen és a főváros tizennégy helyszínén lesznek programok. A rendezvénysorozat fő célja a magyar zene népszerűsítése, illetve az ismert fellépők mellett a helyi előadók, tehetségek számára bemutatkozási lehetőség biztosítása.

A friss és üde poprock zenét előadó Odett tavaly Egerben lépett fel először az édesapja, Polgár Péter (ex-Sziámi) által vezetett zenekarral a magyar dal napja keretében.

"A mostani koncerten a repertoáromon szereplő dalokat fogom játszani, a különlegesség talán a ruhám lesz, ami gyönyörű és remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog" - mondta.

A fiatal énekesnő idén júniusban az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában megkapta az egyik legfontosabb szakmai elismerést, a Fonogram-díjat Hanyatt, homlok, egyenes című lemezéért.

"Korábban soha nem nyertem semmilyen díjat vagy versenyt, a Fonogram-díj egy kicsit sokkolt is egy darabig, sokáig nem fogtam fel. Azóta eltelt három hónap, és azt veszem észre magamon, hogy jó értelemben vett magabiztosságot adott nekem az elismerés, még inkább hiszek abban, amit csinálok és képviselek" - fogalmazott az MTI-nek.

Odett nagyon fiatalon kezdett énekelni; a közönség először egy televíziós tehetségkutató versenyen hallhatta 17 évesen. Sokféle stílust kipróbált, énekelt könnyedebb, poposabb dolgokat, és súlyosabb, triphopos dalokat is, utóbbit a Realistic Crew-val 2011-ben készített Blind Musician című lemezen. Eddig három saját anyagot jelentetett meg: a Pontos (Takáts Eszterrel és Varga Zsuzsával, Odett és a Go Girlz! néven) 2008-ban, az ötszámos Pötty a kockán című EP 2010-ben, az említett és díjazott Hanyatt, homlok, egyenes 2011 szeptemberében jelent meg. Első koncertjét 2008-ban adta a Sziget fesztiválon.

"Mindig változom, megmaradtam kísérletezőnek a pop műfaján belül. Ez abból is fakad, hogy nő vagyok, mert egy nő szerintem akkor igazán önmaga, ha egyfajta kaméleonként minél többféle dologban próbálja ki magát, és én ezt megkísérlem a zenémben megélni" - fejtette ki.

Az énekes beszámolt arról, hogy hamarosan stúdióba vonul zenekarával és felveszi következő albumát, amit szeretne január-február táján megjelentetni. "Sok zeneszerzővel, szövegíróval, producerrel szeretnék együtt dolgozni az anyagon, köztük lesz eddigi két fő társam, édesapám, Polgár Péter és Müller Péter Sziámi, de az újak közül még nem árulnék el senkit, legyen meglepetés".

Odett idén indult az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóversenyén, A Dalban, és a középdöntőig jutott. Mint mondta, sikerként fogja fel szereplését, és nem zárja ki, hogy jövőre is próbát tesz.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés