bezár
 

zene

2013. 09. 05.
Sena (Live Band) és Selah Sue
2013. szeptember 25., szerda 19:30 A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az A38 Hajó őszi idénye a csodás énekesnőkről szól majd: a dán Fallulah, a francia Sexy Sushi és Péterfy Bori után szeptemberben a ghánai-magyar Sena és a belga Selah Sue koncertezik a hajón. Neo-soul, r'n'b és funk, két, túlzás nélkül világszínvonalú produkció, fantasztikus énekhangokkal.
Sena Dagadut mindenki ismeri, aki egyszer is kitette a lábát a budapesti éjszakába, vagy járt valamelyik fesztiválon az elmúlt tíz évben. First One című debütáló lemeze a magyar hiphop egyik mérföldköve lett, a tíz évvel később megjelent Lots of Trees pedig az év egyik legsokoldalúbb, változatos és izgalmas albuma, amit Sena varázslatos egyénisége fog össze.

A ghánai Accrában született énekesnő 2001-ben kóstolt bele a budapesti zenei életbe, és hamarosan az underground hiphop/dancehall vezető csapata, a Gimmeshot Crew tagja lett, de emellett a rá jellemző lendülettel szinte mindenbe belevetette magát a funkjazztől (Kamu) a Shakespeare-szonettekig.

Valósággal elvarázsolta a zenészeket azzal a képességével, hogy bele tud olvadni bármi nemű és stílusú zenébe. Gyakran lép fel meghívott vendégként különböző DJ- és zenekari produkciókban, akár előre begyakorolt műsor formájában, akár freestyle rögtönzéssel saját szövegeket, verseket és dalokat használva. Bár sose kapott iskolai szintű zenei képzést, különösen érzékeny hallása által egészen kivételes módon tud reagálni és ráhangolódni arra, amit hall. Sena hangját eredeti, autodidakta stílusa teszi igazán egyedivé.

Sena második lemezének munkálatai már 2008-ban megkezdődtek Sabák Péter és Élő Márton segítségével, majd 2011-ben egy francia produceri csapat is meglátta benne a fantáziát, így 2013 márciusában megjelent az anyag. Igazi, világszínvonalú, jó értelemben vett popzene, amiben megtalálhatók Sena hiphopos gyökerei, de de kiderül belőle, hogy r'n'b énekesnőnek éppoly jó, mint elektro-dívának.

Senát ezen az estén az Irie Maffia zenészei kísérik, de a tőlük megszokott kőkemény táncoltatás helyett ezúttal Sena világába kalauzolnak, ahol inkább füstös, soulos, bluesos a hangulat.

A zenekar tagjai

Sena Dagadu: ének
Élő Márton: harsona
Meggyes Ádám: trombita
Horváth Gáspár: billentyűsök
Havas Miklós: basszusgitár
Szekér Ádám: gitár
Dési Tamás: dob


Facebook
https://www.facebook.com/senadagadu


Sena kocertjéhez tökéletes választás a belga-flamand énekesnő, Selah Sue, aki 1989-ben született a festői Leefdaalban, és egész gyerekkorát a díva-karrierre való tudatos készülődés töltötte ki.

Olyannyira, hogy amikor alig 17 évesen kiposztolta néhány saját szerzeményét a kor tehetségkutató-központjára, a MySpace-re, nem csak egész Belgium figyelt fel rá, hanem komoly nemzetközi sikert is aratott.

Tudatosságára jellemző, hogy az első lemezszerződés-ajánlatkor már pontosan tudta, kivel akar együtt dolgozni: így esett a választása az európai neo-soul/r'n'b/hiphop-színtér egyik megújítójára, Farhotra, akinek kapcsolatain keresztül – no meg Selah Sue fantasztikus hangjának köszönhetően – még azt is sikerült elérnie, hog Me'shell Ndegéocello és Cee-Lo Green is közreműködjön a lemezen. Ez utóbbi annyira fellelkesült a Please című szuggesztív blues-balladától, hogy még mega-giga eladásokat produkáló nagylemeze, a Lady Killer nemzetközi verziójára is feltette.

Innentől nem volt megállás. Selah Sue nyitotta Prince antwerpeni koncertjét, Perez Hilton euforikus hangvételű posztokban magasztalta, és Raggamuffin című száma 2012 augusztusában "a hét dala" lett az iTuneson.

Belgiumban jelenleg nem létezik népszerűbb énekesnő, igazi fesztiválkedvenc, és a mostani, őszi közép-európai miniturnéját (ahová egyenesen a Rock in Rióról érkezik) Belgrádban és Bukarestben is több ezer fős arénákban tartja. Némiképp kivétel az A38 Hajó, ahol barátságos klubkoncertet ad.

Selah Sue sokban emlékeztet Senáéra, és még zenei világuk is hasonló. Ugyanabból a soul-funk-r'n'b hagyományból táplálkozik, amit Erykah Badu, Lauryn Hill vagy mostanában M.I.A. neve fémjelez. Világbajnok énekhang, remek, laza, slágeres és mégis okos neo-soul szerzemények, hozzá egy 23 éves bájos énekesnő tündöklő egyénisége: Selah Sue budapesti koncertje az ősz egyik legnagyobb meglepetése lesz – akik két éve látták a Szigeten, ezt csak megerősíthetik.

Honlap
http://www.selahsue.com/

Facebook
https://www.facebook.com/SelahSue


<iframe width="420" height="236" src="//www.youtube.com/embed/9Y4MvBZ4cRw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Selah Sue - Fade Away

prae.hu


Soundcloud
https://soundcloud.com/selahsue


nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés