bezár
 

zene

2013. 09. 02.
Elbúcsúztatták Vukán Györgyöt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pályatársak, a kulturális élet jeles szereplői és a tisztelők sokasága vett rész hétfőn a városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban az augusztus 12-én, életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Vukán György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész búcsúztatásán.

prae.hu

Az engesztelő szentmise után Berkes Balázs bőgőművész, a Creative Art Jazz Trióban Vukán György társa felidézte megismerkedésüket: "Már játszottam a hatvanas évek elején a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán a legendás Dália-eszpresszóban, amikor egyik számom után odajött hozzám egy fiatalember, és azt mondta, hogy az egyik dzsessz sztenderdet duóban akarná velem eljátszani. Azóta muzsikáltunk együtt. Trióban és bármely más formációban - egészen a szimfonikus méretig. Vukán Gyuri csodagyerekből csodafelnőtt lett. A halálhíre okozta első sokk után öröm töltött el, hogy ismerhettük őt." 
    
Freund Tamás professzor, agykutató kiemelte: "Tudomány és művészet az emberi kultúra két komplementere, egymást folyamatosan stimuláló és provokáló egységet képeznek. Közös fellépéseink során, amikor én az agyhullámok, kreativitás és belső világ kapcsolatáról próbáltam előadásomban meggyőzni a szkeptikus hallgatóságot, ő a zongorához ülve egy pillanat alatt minden tézist igazolt. A közönség szeme láttára és füle hallatára bontott ki egyetlen, a hallgatóság által megadott hangból vagy hármashangzatból hangfüzéreket variációkat. A más-más ritmusban, kombinációban és színben visszatérő egyetlen kiindulási hangról is bebizonyítottam hogy egy zseniális alkotó elme számára micsoda világokat képes a zenének ez a legelemibb egysége megnyitni."
Törőcsik Mari színésznő úgy búcsúzott Vukán Györgytől: "Szívből szerettelek és a művészeted minden pillanatát szerettem". 
   
Végül Szakcsi Lakatos Béla eljátszotta Vukán Last Message című darabját. 
   
A búcsúztatón mások mellett ott volt Adamis Anna költő, Hernádi Judit színésznő, Gyémánt László festőművész, Balázs Elemér, Deseő Csaba, Zsoldos Béla dzsesszmuzsikus, Markó Iván koreográfus, Huszti Péter és Piros Ildikó színész, Iván Ildikó operaénekes, Kubinyi Anna textilművész és Görgey Gábor író, volt kulturális miniszter. 
   
A barátok és a tisztelők a zongoraművész gyakori fellépéseinek helyszínén, a közeli Mezzo Étterem falán elhelyezett koszorúnál róhatták le kegyeletüket egy szál virággal. 
   
Vukán Györgyöt szűk körben temetik el Szombathelyen, szülei sírjába.
A művész 1941. augusztus 21-én született Budapesten. Orvos édesapja Kőszegen alapított kórházat, Vukán ott töltötte gyermekkora egy részét. A Zeneakadémiára tizennégy évesen, egy zongoraverseny megnyerése után felvételi nélkül került. Tanulmányait a középiskolával párhuzamosan fejezte be, majd fogorvosi diplomát is szerzett. 
   
1965-től másfél évtizedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakának tanára volt. 1985-ben megalapította a Creative Art Ensemble-t, amelynek egy személyben volt karmestere, művészeti vezetője és komponistája. Több mint hatvan éven át szerepelt a pódiumon és számtalan műfajban kipróbálta magát. 
   
Írt operát, balettzenét, szimfonikus versenyműveket, mintegy 80 dalt, 150 zsoltárt és II. János Pál pápa látogatására misét. Mintegy 150 film zenéjét szerezte, komponált zenét tévésorozathoz, rádiójátékokhoz és színházi darabokhoz is, és ő játszotta a Szomszédok című teleregény főcímdalának zongoraszólamát. 
   
1978-ban Balázs Béla-, 1990-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2012-ben megkapta a Kossuth-díjat. Művészeti tevékenységét Szabó Gábor-, Artisjus- és Gramofon-életműdíjjal is elismerték.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés