irodalom
2013. 09. 01.
Petőfi-szobrot avattak egy erdélyi szórványtelepülésen
Petőfi Sándor mellszobrát avatták fel vasárnap az erdélyi Marosludason.
A költő mellszobra - Simon Attila helyi szobrászművész alkotása - a kisváros központjában, a közúti Maros-híd közelében kapott helyet.
"Harcolunk anyanyelvi jogainkért, oktatásunkért, identitásunkért, szimbólumainkért. Mindezt erős talapzaton állva tesszük, így építjük Erdélyben a magyar jövőt mindenhol, ahol az elmúlt ezer esztendőben nyomainkat őrzi szülőföldünk. Petőfi egy olyan választás, amely a ludasi magyar közösség erejét, hitét, és elszántságát bizonyítja" - idézte Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségaz elnökének a szoboravatón elhangzott ünnepi beszédét az RMDSZ hírlevele.
A szövetség elnöke gratulált az RMDSZ helyi alpolgármesterének, tanácsosainak és vezetőinek, hogy megvalósították a közösség vágyát, elhelyezték az első, magyar személyiséget ábrázoló köztéri szobrot Marosludason.
A Maros megyei Marosludason kisebbségben él a magyarság. Kiss István, a város alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ által kezdeményezett és finanszírozott szoborállítás a rendszerváltás óta a legfontosabb esemény a marosludasi magyarok életében.

További írások a rovatból
Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje