bezár
 

zene

2013. 08. 26.
Nemzetközi operasztárok augusztus 31-én Győrött
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tracy Cox amerikai szopránénekes, a Plácido Domingo által alapított rangos nemzetközi operaverseny, az Operalia egyik idei győztese, valamint a 2009-es verseny fődíjasa, Julia Novikova Németországban élő orosz szopránénekes is fellép augusztus 31-én a győri Széchenyi téren.

prae.hu

A Voices of 2013, azaz a 2013 hangjai elnevezésű rendezvényen Bede-Fazekas Csaba baritont és a Magony András tenoristát is hallhatja a közönség. 
   
A Győri Filharmonikus Zenekart a fiatal karmester generáció egyik legmeghatározóbb művésze, a Katari Filharmonikus Zenekar művészeti igazgatója, Mihalisz Ekonomu vezényli. A műsoron Verdi-, Puccini-, Gounod- és Mozart-művek szerepelnek - mondta Magony András hétfőn az MTI-nek.    
Felidézte, hogy a rendezők 2012-ben hagyományteremtő szándékkal hívták életre a Voices (Hangok) című koncertsorozatot. Az első koncertet Pécsett tartották tavaly. A kezdeményezés célja, hogy a közönség megismerje az Operalia legsikeresebb résztvevőit, emellett találkozhasson már ismert és befutott operaénekesekkel.
   
A tehetségkutató versenyt idén augusztus 19. és 25. között Veronában rendezték meg. A művészi teljesítményeket a világ nagy operaházainak, zenei intézményeinek munkatársaiból álló zsűri értékelte, ily módon a versenyen elért siker nagyban meghatározza az operaénekesek nemzetközi ismertségét, befolyásolja művészi pályájuk alakulását.    

Plácido Domingo 1993-ban alapította az évente más és más országban szerveződő tehetségkutatót, amely olyan sztárok világkarrierjét indította útjára, mint José Cura, Erwin Schrott, Inva Mula, Rolando Villazón vagy Elizabeth Futral. 2009-ben Pécs és Budapest adott otthont a versenynek.    

A zenei esemény a Magyar–Olasz Kulturális Évad egyik legjelentősebb programja. A koncertet az érdeklődők díjmentesen tekinthetik meg.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés