bezár
 

zene

2013. 08. 13.
Budapest Park: koncertek tortával és gyertyákkal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy zenekar is nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának jubileumát a következő két és fél hétben a fővárosi Budapest Parkban. A P. Mobil 40, a Pál Utcai Fiúk (PUF) 30, a Kowalsky meg a Vega 10, a Compact Disco pedig 5 éve működik.

prae.hu

 A "születésnaphullám" első eseményeként szerda este a funkrockot játszó Kowalsky meg a Vega ünnepli első lemeze megjelenésének tizedik évfordulóját a Budapest Parkban.
   
A szerdai budapesti sajtótájékoztatón a csapat képviseletében Bihari Balázs sajtófőnök elmondta, hogy meglepetés fellépőkkel készülnek a szerdai estre, amelyen már kapható lesz a Kowalsky meg a Vega első tíz évét bemutató Csak egy ág című könyv. A zenekar jubileumi koncertjét képben és hangban egyaránt rögzítik és a tervek szerint novemberben adják ki DVD-n.
   
Augusztus 19-én a Schuster Lóránt által vezetett hazai hardrock legenda, a 40 éves P. Mobil lép a Budapest Park nagyszínpadára, amely előtt egyszerre nyolcezren férnek el.
   
"Először fogunk itt játszani, és választásunkban közrejátszott, hogy a hely neve emlékeztet minket az egykori Budai Ifjúsági Parkéra. A P. Mobil valójában 44 éves, de az első négy évben Gesarolként működött, ezen 1973-ban azért kellett változtatnunk az ORI felszólítására, mert a Gesarol nevű rovarirtót betiltották" - idézte fel a zenekarvezető. A 19-i koncerten előzenekarként fellép a Gesarol és a Bajnok Rock Band, a P. Mobil-műsor vendége lesz Kékesi Bajnok László basszusgitáros és Somogyi Remig ifjú gitártehetség.
   
Schuster Lóránt kitért arra, hogy ősszel jelenik meg a zenekar új stúdióanyaga Farkasok völgye Kárpát-medence címmel, Élve vagy halva címmel koncert DVD-t fognak kiadni, előkészületben van a P. Mobilhoz kapcsolódó két könyv (Kutyából szalonna, Kaptafa), valamint A kíntornás szerencséje címmel egy rockoperett is. 
   
Augusztus 22-én az egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formáció, a Compact Disco tartja ötödik születésnapját a Budapest Parkban. Walkó Csaba, a zenekar frontembere kiemelte: a múlt heti Sziget-koncertet leszámítva a Compact Disco először játszik a fővárosban új felállásában, ami azt jelenti, hogy élőben Szakos Krisztián gitáros mellett Török Emese dobos egészíti ki a triót.
   
"A szülinap alkalmából lesz egy magyar blokk a koncerten Kispál és a Bor-, Ákos- és LGT-dallal. Előadjuk az októberben megjelenő új albumunk friss kislemezdalát, a We Will Not Go Downt is" - mesélte az énekes.
A hónap végén, 30-án az alternatív színtér "veteránja", a Pál Utcai Fiúk zenél megalakulása 30. évfordulóján a Budapest Parkban.
   
Leskovics Gábor (Lecsó), a PUF alapítója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a zenekar három évtizeddel ezelőtt garázszenekarként alakult Szigetszentmiklóson, a hangszereket véletlenszerűen osztották ki egymás között.
   
"A 30 év a mellettünk kitartó közönségnek köszönhető, meg talán a daloknak, amelyek közül a legrégebbieket is sokszor játsszuk, akárcsak a legfrissebbeket" - fejtette ki a gitáros-énekes. A PUF legutóbb 2008-ban jelentkezett új stúdióalbummal (ez volt a Legelő); Leskovics az MTI kérdésére most azt mondta, gyakorlatilag elkészül 10-15 új szám, amit akár idén is kiadhatnak.
   
A PUF-koncerten ott lesznek a zenekar első felállásának tagjai, és közreműködik Dióssy D. Ákos billentyűs, valamint egy fúvósnégyes is.
Gerendai Károly, a Budapest Park zenei programjának főszervezője a sajtótájékoztatón elmondta: szeptember végéig tart a főváros legnagyobb szabadtéri koncerthelyének számító Park második idénye, és két külföldi zenekar, az izraeli Infected Mushroom, valamint a francia Manu Chao is játszik még a zárásig.
   
"A Budapest Park kétéves működési engedélye a szezon végén lejár, de már beadtuk a kérelmet a hosszabbításra. Optimisták vagyunk, hiszen az önkormányzattal, valamint a közelben lakókkal egyaránt harmonikus a kapcsolatunk" - tette hozzá a Sziget Kft. vezetője.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés