bezár
 

zene

2013. 08. 12.
Komolyzenei koncertek az idei Kaposfesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A klasszikus zene világsztárjainak közreműködésével 14 komolyzenei koncertet hallhatnak az érdeklődők a kedden kezdődő Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztiválon Kaposvárott, emellett kiegészítő programok sora várja a somogyi megyeszékhelyre látogatókat.

prae.hu

A Kokas Katalin művészeti vezető által megálmodott egyhetes programsorozaton a Szivárvány Kultúrpalotában színpadra lép többek között Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Alina Ibragimova, Alekszandr Buzlov, Borisz Brovcin, Knut Erik Sundquist, José Gallardo, Nicolas Altsteadt, Feng Ning, Makszim Riszanov és Vásáry Tamás.
   
A fesztivál idején egy-egy komolyzenei műből kiindulva tematikus napokat is tartanak, ezeken Rossini, Mozart és Bach komponálta darabokat elemeznek. Újra lesz "fesztiválpárna", amely a diákigazolvánnyal rendelkező fiataloknak egy jegy árába kerül, és valamennyi klasszikus zenei koncertre be lehet vele ülni, akár még a színpadra is.
   
A szervezők tájékoztatása szerint a napi két komolyzenei koncert mellett az érdeklődők számtalan turisztikai, gasztronómiai és képzőművészeti eseményen vehetnek részt. 
   
Esténként könnyedebb hangvételű koncertek, a Kassai völgybe és Szennára szervezett túrák színesítik a programot. A fesztiválhoz kapcsolódóan nyílik meg a Szász Endre-emlékkiállítás a kaposvári Vaszary Képtárban, Rippl-Rónai József festőművész rajzaiból pedig a város híres szülöttének egykori lakóházában, a nemrég felújított Róma-Villában nyílik tárlat. 
   
A fesztivál vendége lesz egy napra Segal Viktor sztárséf, aki Rossini receptjei alapján állítja össze a menüt, de a rendezvény többi napján is az ételek széles kínálatából válogathatnak a vendégek a kaposvári éttermekben.
   
A Kaposfestet az elmúlt években egyre nagyobb érdeklődés övezi, ezért a szervezők idén is mintegy 15 ezer körüli érdeklődőre számítnak.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés