bezár
 

zene

2013. 08. 09.
Már csak 2 hét, és Budapesten a Fal
2013. augusztus 25. Puskás Ferenc Stadion
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már csak alig pár nap választ el bennünket a Fal Budapestre érkezésétől. Roger Waters legendás mesterműve augusztus 25-én látható a Puskás Ferenc Stadionban.

prae.hu

A világ legnagyobb utazó produkciója óramű pontossággal dolgozik minden helyszínen, hogy tökéletes élményt tudjanak nyújtani a közönségnek. A Fal stadionverziója hosszas tervezést, némi technikai kísérletezést és rengeteg próbát igényelt, hiszen mindent óriási méretekben kellett újraalkotni - az előadás kapcsán megszokott tökéletes minőség mellett.

A lezuhanó repülőgép jelenetének tökéletes megoldása jelentette a legnagyobb próbatételt az alkotóknak és a technikai stábnak, hiszen a stadionban nem lett volna elég egy papírmakettet használni, életnagyságú repülőgépre volt szükség. Végül egy nyugdíjazott Stuka géppel sikerült megoldani a helyzetet, ami ráadásul tökéletesen autentikus is, hiszen az eredeti történetben is ez szerepel, mivel Roger Waters édesapja egy hasonló repülőgéppel vesztette életét a II. világháborúban.  

Fal

A produkció minden helyszínen órákig próbál az előadás délutánján. Ez természetesen magába foglalja a hangszeres beállást és zenei próbát is, de emellett mindent külön is lepróbálnak a surround hangzástól a fényekig, a kivetítőktől a felfújható bábukig.

Fal

Bár az utazó turné létszáma a technikai személyzettel, a stábbal és a zenészekkel együtt közel 100 fő, mégis igyekeznek minél kisebb gondot okozni a helyi embereknek. Így extra igények sincsenek; sem Roger Waters, sem a stáb részéről. Nem kérnek sztáröltözőket vagy különleges ételeket és italokat; minden igényük technikai jellegű és kizárólag a lehető legtökéletesebb előadás érdekében történik.

Fal

Az előadás két 60 perces részből áll, egy 25 perces szünettel közben.

Nincs előzenekar vagy bármilyen más felvezetés, Roger Waters pontosan kezd, így mindenkit megkérünk, hogy időben érkezzenek meg a stadionba, hozzászámolva a belépéshez és a helyükre történő eljutáshoz szükséges időt is.

Fal

Ahogy azt már több helyen is lehetett hallani, nálunk az SOS Gyermekfalu Alapítvány pártfogoltjai lépnek majd színpadra a híres Another Brick In The Wall című dalban, gyerekkórusként segítve az előadást.

Fal

Ismerkedjenek meg az SOS Gyermekfalu Alapítvány munkájával közelebbről is és segítség őket küldetésükben. Az alapítvány az oldalukon hírlevélre regisztrálók között most belépőjegyeket sorsol ki az augusztus 25-i előadásra.

http://www.sos.hu

Fal

Az előadásra jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Augusztus 23-ig különleges lehetőség csak a Ticketpro hálózatában: most az állójegyekre egyet fizet kettőt kap akció, amíg a készlet tart!

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés