art&design
2013. 08. 04.
Kortárs képzőművészek alkotótábora zárult Fülén
Folytatva a névadó által megkezdett hagyományt, második alkalommal rendezte meg alkotótáborát a Monogram - Tolvaly Ernő Alapítvány képzőművész hallgatók és mestereik számára a Fejér megyei Fülén.
A tíznapos alkotótáborba harminc grafikus és festő érkezett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karáról és a Magyar Képzőművészeti Egyetemről. A művésztelepet szombat délután kiállítás és aukció zárta.
Tóth György az alapítvány részéről az MTI-nek vasárnap elmondta, hogy az árverésen 52 alkotásra lehetett licitálni. Idén Budapestről Lengyel András és Herczeg László képzőművészek, Bukta Imre és Károlyi Zsigmond festőművészek, Pécsről Ádám Zoltán, Hegyi Csaba, Losonczy István festő- és Gerendy Jenő grafikusművész hallgatói bocsátották aukcióra alkotásaikat.
A jótékonysági licitálás a jelképes nulla forintról indult és összesen 324 ezer forint gyűlt össze. Az összeg felét a fülei óvoda, felét az alapítvány kapta és a jövő évi alkotótábor megrendezésére fordítja.
Tolvaly Ernő Munkács-díjas festőművész Pécsen a művészeti karon volt tanszékvezető a 2008-ban bekövetkezett haláláig. Ő rendezett alkotótábort hallgatóinak fülei házában. A nevét viselő alapítvány fiatal művészeket támogat és Tolvaly Ernő szellemi hagyatékát ápolja. A művész célja volt a pécsi művészek budapesti bemutatkozásának elősegítése, amelyet az alapítvány is folytat kiállítások szervezésével.

További írások a rovatból
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában