film
2008. 10. 27.
Jönnek a szörnyetegek, igen!
Az 1963-ban készült legendás olasz epizódfilm, A szörnyetegek, és folytatása, az 1977-es Új szörnyetegek után hamarosan a mozikba kerül a harmadik rész, a Jönnek a szörnyetegek!, amelynek forgatókönyvírói között vannak Silvia Scola és Giacomo Scarpelli, az első film szerzőinek, Ettore Scolának és Furio Scarpellinek a gyermekei.
A 16 epizódból álló mozit Enrico Oldoini rendezi, főszereplői Diego Abatantuono és Sabrina Ferilli.
"Míg az első két film főként a politikai hatalmat figurázta ki, minket a politikusok nem érdekelnek, mert ma túlságosan velük foglalkozik mindenki. Mi a szörnyetegeinket főleg a társadalomból halásszuk ki" - mondták az írók a Corriere della Sera című olasz napilapnak.
Így kerül képbe egy gátlástalan fiatalember, aki ellopja egy mozgássérült tolókocsiját és arra használja fel, hogy ingyen parkolhasson, vagy a sztrádakalóz, aki nem az általa elgázolt, vérben fekvő emberrel törődik, hanem a sérült lámpáját vizsgálgatja. Szörnyeteg a maffiózó is, aki miután megterveztet egy bunkert, a tervezőt a betonba temeti, hogy biztos legyen a hallgatásában. A panoptikum tagja a pszichológus, aki öngyilkosságba kergeti páciensét, hogy örömet szerezzen barátnőjének, a páciens feleségének. Abszurd jelenet főszereplője a pap, aki öngyilkosjelöltnek néz egy férfit, nem engedi vízbe ugrani és így megakadályozza, hogy a valódi öngyilkost kimentse.
Az első filmnek, amelyben Vittorio Gassman és Ugo Tognazzi volt a két főszereplő, így szólt a mottója: "Vigyázat, a szörnyetegek köztünk vannak, sőt, az lehetsz te is!". Az új változatban a szerzők a mai valóság aberrációit írják le. "Megváltoztak a tipológiák és a patológiák, de a szörnyetegség sértetlenül megmaradt. A legérzékelhetőbb változások, hogy az úgynevezett +imázs-társadalomban+ a fékezhetetlen karrierizmuson kívül a legkényszerítőbb szükség a jelenlét. Az első filmben nem voltak női szörnyek, most viszont ők is helyet kapnak. A főbűnökkel szemben is más ma a magatartás. Csak a falánkság és az irigység a kriminalizált bűn. Az első, mert hizlal, a másik meg azért, mert nehéz beismerni. De az összes többi, a paráznaságtól a gőgig, inkább erényszámba megy" - vélik az alkotók.
A jellemeket és helyzeteket a valóság ihlette és néhány epizód valóban megtörtént. Például az, hogy ismert emberek díjazásért megjelentek számukra ismeretlen ember temetésén, hogy szaporítsák az illusztrisnak számító gyászolók számát. Ennek a szolgáltatásnak ma már szabott tarifái is vannak.
Idősebb Scola és Scarpelli a saját filmjüket "elkötelezettebbnek" vélték, de aztán meggyőződtek arról, hogy gyermekeikben is van civil kurázsi.
"Míg az első két film főként a politikai hatalmat figurázta ki, minket a politikusok nem érdekelnek, mert ma túlságosan velük foglalkozik mindenki. Mi a szörnyetegeinket főleg a társadalomból halásszuk ki" - mondták az írók a Corriere della Sera című olasz napilapnak.
Így kerül képbe egy gátlástalan fiatalember, aki ellopja egy mozgássérült tolókocsiját és arra használja fel, hogy ingyen parkolhasson, vagy a sztrádakalóz, aki nem az általa elgázolt, vérben fekvő emberrel törődik, hanem a sérült lámpáját vizsgálgatja. Szörnyeteg a maffiózó is, aki miután megterveztet egy bunkert, a tervezőt a betonba temeti, hogy biztos legyen a hallgatásában. A panoptikum tagja a pszichológus, aki öngyilkosságba kergeti páciensét, hogy örömet szerezzen barátnőjének, a páciens feleségének. Abszurd jelenet főszereplője a pap, aki öngyilkosjelöltnek néz egy férfit, nem engedi vízbe ugrani és így megakadályozza, hogy a valódi öngyilkost kimentse.
Az első filmnek, amelyben Vittorio Gassman és Ugo Tognazzi volt a két főszereplő, így szólt a mottója: "Vigyázat, a szörnyetegek köztünk vannak, sőt, az lehetsz te is!". Az új változatban a szerzők a mai valóság aberrációit írják le. "Megváltoztak a tipológiák és a patológiák, de a szörnyetegség sértetlenül megmaradt. A legérzékelhetőbb változások, hogy az úgynevezett +imázs-társadalomban+ a fékezhetetlen karrierizmuson kívül a legkényszerítőbb szükség a jelenlét. Az első filmben nem voltak női szörnyek, most viszont ők is helyet kapnak. A főbűnökkel szemben is más ma a magatartás. Csak a falánkság és az irigység a kriminalizált bűn. Az első, mert hizlal, a másik meg azért, mert nehéz beismerni. De az összes többi, a paráznaságtól a gőgig, inkább erényszámba megy" - vélik az alkotók.
A jellemeket és helyzeteket a valóság ihlette és néhány epizód valóban megtörtént. Például az, hogy ismert emberek díjazásért megjelentek számukra ismeretlen ember temetésén, hogy szaporítsák az illusztrisnak számító gyászolók számát. Ennek a szolgáltatásnak ma már szabott tarifái is vannak.
Idősebb Scola és Scarpelli a saját filmjüket "elkötelezettebbnek" vélték, de aztán meggyőződtek arról, hogy gyermekeikben is van civil kurázsi.
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról