bezár
 

zene

2013. 07. 19.
Roger Waters az SOS Gyermekfaluból érkező gyermekkórussal lép színpadra Budapesten augusztus 25-én
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2013. július 18., Budapest – SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A gyermekeknek szerető otthont biztosító alapítvány, most a koncert segítségével is megmutathatja magát, és a világ legnagyobb szabású produkciójában ünnepelheti azt, hogy már 30 éve együtt törnek át a közöny falán az egyenlő esélyekért és bánásmódért.

prae.hu

Aki figyelemmel kísérte Roger Waters pályafutását és életét, tudja, hogy a Pink Floyd zenei géniusza mindig rendkívül érzékenyen követte a világ eseményeit, nem csupán politikai, de szociális területen is. Mindig felemelte szavát a hatalom gépezete által elnyomott, hátrányos helyzetbe került emberekért, mind dalaiban, alkotásaiban; mind magánemberként.

Nem volt ez másként akkor sem, amikor 2010-11-ben, a Fal 30 éves jubileumi előadását mutatta be a világ számos nagy arénájában, és most sem, amikor a világ legnagyobb szabású produkciójával, a Fal lenyűgöző stadion verziójával indul útnak. A mű egyik legnagyobb slágere a legendás Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekelték.

Fal

Ahogy 2 évvel ezelőtt, úgy a mostani turnén is, Roger Waters minden városban helyi gyermekeket keresett a feladatra, mindezt kiegészítve egy adománnyal a gyermekeket segítő alapítvány részére. Olyan hátrányos helyzetű gyerekeket, és őket segítő szervezeteket keresett, akik főként a gyermekek elkallódását akadályozzák meg, akik nem nyugodnak bele a sok ember számára megváltoztathatatlannak tűnő sorsokba, akiknek célkitűzésük, hogy akár falakat áttörve érjék el a lehetetlent, s az egyenlő bánásmódot.

Fal

Minden helyszínen hosszas keresés előzte meg a döntést. 2013. augusztus 25-én Budapesten az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa 15 pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával.

A kiválasztott 15 gyerek az előadás napján, délután együtt próbál majd Roger Waters-szel és zenekarával; az énekes előre jelezte, hogy szeretne velük külön is megismerkedni, közös fotókat készíteni az esemény emlékére. Este pedig mindenki láthatja a stadionban a gyerekek több hétig gyakorolt előadását, a legendás Fal produkció részeként.

Fal

30 éves az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, idén ünnepeli kerek évfordulóját annak, hogy Battonyán lerakták az első magyarországi SOS Gyermekfalu alapkövét – a szervezet története azonban ennél jóval régebbre nyúlik vissza. Hermann Gmeiner 1949-ben, Ausztriában indította útjára az SOS Gyermekfalu mozgalmat, mely ma már a világ 133 országában működik.

Gmeiner alapgondolata ma is korszerű: az elárvult vagy elhagyott gyerekeknek családi környezetben kell felnőniük ahhoz, hogy boldog, sikeres felnőttekké válhassanak. A világszerte működő 910 SOS Gyermekfalu újszülött koruktól 24. életévük betöltéséig nyújt szerető otthont, családot azoknak a gyermekeknek, akik valamilyen ok miatt nélkülözni kényszerülnek vérszerinti szüleiket.

A gyermekfalvak házaiban egy hivatásos, képzett nevelőszülő, az SOS anya 6-8 gyermeket nevel; az élet itt épp olyan, mint egy igazi nagycsaládban. A gyerekek vér szerinti és SOS testvéreikkel együtt nevelkednek a gyermekfalu biztonságot nyújtó közösségében, ahol pedagógusok, nevelők is segítik fejlődésüket. Ennek megfelelően az SOS Gyermekfalu alapértékei: anya – otthon – testvérek – faluközösség.

Magyarországon ma már 3 gyermekfalu és 4 ifjúsági ház működik; az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa védőszárnyai alatt jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él. Munkájuk eredményességét igazolta az a közelmúltban végzett szociológiai felmérés is, amely kimutatta, hogy az SOS gyermekfalvak egykori lakói, akik már megkezdték önálló, felnőtt életüket, éppen olyan sikeresek, mint bárki más: ugyanolyan arányban szereztek szakmát, érettségit és diplomát, mint akik a vér szerinti családjukban nevelkedtek.

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa vallási és politikai elkötelezettségtől mentes közhasznú civil szervezet, mely adományokból tartja fenn a gyermekfalvakat és a lakásotthonokat.

Az SOS Gyermekfalu elnyerte az Etikus Adománygyűjtő Szervezet minősítést; bármikor ellenőrizhető módon használ fel minden forintot. Fontos az is, hogy a Magyarországon gyűjtött adományok itt maradnak az országban, és az SOS Gyermekfalu nemzetközi szervezetétől származó összeggel kiegészülve a magyar gyermekek magas színvonalú ellátását szolgálják.

A fájdalommal teli gyermeksorsok igenis megfordíthatók! Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha vannak, akik adományaikkal is a gyerekek ügye mellé állnak. Roger Waters is, mint mindenki, aki az alapítványt támogatja, nemes célt segít sikerre vinni. Együtt képesek vagyunk rá, hogy sok-sok gyereknek visszaadjuk a szerető otthon biztonságát – és egy kicsit jobbá tegyük a világot, amelyben mindnyájan élünk.

Az alapítvány média kapcsolata:

Andri Diána
Adománygyűjtési és Kommunikációs Igazgató
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

Tel.: +36 1 301 31 67
Mobil: +36 30 8621318
diana.andri@sos.hu

Kérjük, segítse Ön is az SOS Gyermekfalu Alapítványának munkáját! 
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés