bezár
 

zene

2013. 07. 18.
Bogányi Gergely Dubrovnikban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész először szerepel Dubrovnikban, a 64. Nyári Játékok keretében vasárnap ad koncertet az óvárosi Rektor-palotában (Knezev dvor).

prae.hu

Bogányi Gergely elmondta az MTI-nek, hogy nagy várakozással készül a hangversenyre, mert még nem szerepelt a fesztiválon és még soha nem járt a délhorvát tengerparti városban. Az előzményekre utalva beszélt arról is, hogy Mladen Tarbuk horvát zeneszerző, karmester, a Nyári Játékok komolyzenei programjainak igazgatója személyesen kérte fel a szereplésre, Chopin és Liszt műveinek előadására, amikor Budapesten hallotta előadásában a Chopin-maratont.
   
Ahogy a zongoraművész kifejtette, a programigazgató két mű eljátszásához ragaszkodott: az egyik Chopin h-moll szonátája, a másik pedig Liszt h-moll szonátája. 
   
Bogányi Gergely hozzátette: a program első részében Chopin darabját közrefogja noktürnökkel és keringőkkel. A szünet után játssza majd Liszt h-moll szonátáját, a félórás zenefolyamot, amelyről Wagner azt írta, hogy "minden képzeletet felülmúlóan szép, nagy, szeretetreméltó, mély és nemes." A művet a Genfi harangokkal (Liszt Zarándokévek-ciklusa első, svájci sorozatának utolsó, 9. kompozíciójával) és a Manók tánca című etűddel vezeti be - tette hozzá. 
   
Bogányi Gergely zongoraművész 2010 novemberében maratoni koncertet adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol két nap alatt tíz
koncerten játszotta el Frédéric (Fryderyk) Chopin (1810-1849) születésének 200. évfordulója alkalmából a zeneszerző szólózongorára írt összes alkotását. Ez az egyszemélyes Chopin-maraton a 2010-es Chopin-év csúcspontját jelentette Magyarországon. 
   
Bogányi Gergely zenész családban született 1974-ben Vácott. A Liszt Ferenc Zeneakadémián Baranyay László, az Egyesült Államok-beli Indiana Egyetemen Sebők György és a helsinki Sibelius Akadémián Matti Raekallio irányították munkáját.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés