bezár
 

zene

2013. 07. 17.
Kezdődik a Campus Fesztivál Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Különleges helyszínen startol szerdán délután az idei Campus Fesztivál a debreceni Nagyerdőben: a vidám park játékai között és az Oláh Gábor utcai sportcentrum pályáin lép fel a magyar könnyűzenei élvonal több együttese, köztük a Csík Zenekar, a Punnany Massif, a Tankcsapda és a Quimby - közölte Bakó Csaba sajtófőnök a nyitónapon az MTI-vel.

prae.hu

A fesztivál záró koncertjét Ákos adja, a külföldiek közül kiemelkedik a brit The Subways és a nemzetközi slágerlistákat meghódító fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda fellépése - tette hozzá.
Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: startra kész a Campus. Bár a költözés számos új feladat elé állította a szervezőgárdát, a fesztivál helyszíne készen várja a szórakozni vágyókat. 
   
"Más élményt nyújtott a tavalyi és mást fog az idei helyszín nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember tetszését elnyeri majd. A vidámparki erdőben kapott helyet a kemping, ahol teljesen kulturált körülményekkel várjuk az ideérkezőket: zuhanyzókkal, illemhelyiségekkel, büfével gondoskodunk a kényelmükről" - mondta el a fesztiváligazgató.
A gasztronómiai sokszínűséget sem kell majd hiányolni a fesztiválról, ezerféle étellel, több százféle pálinkával, több mint ötvenféle borral várják a hazai és a különleges ízeket kedvelő fesztiválozókat. 
   
Miklósvölgyi Péter elmondta azt is, hogy a fesztivál programja felöleli az összes zenei stílust, a hét színpadon szinte minden kulturális műfaj megtalálható lesz. A tizenhat hektáros összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd, civil szervezetek és speciálisan kialakított programhelyek nyújtanak tartalmas napközbeni elfoglaltságot.

Idén is jelen lesz a jól bevált Európai Nyelvek Utcája: a rendezvény szervezői és a Debreceni Egyetem (DE) együttműködésnek keretében az idegen nyelv elsajátításának fontosságára hívják fel a figyelmet, de a fesztivál multikulturális jellegére is utal az utca. 
   
Rekordot döntött idén a Campus Fesztiválra jelentkező civil szervezeteket száma is: 75 szervezet és városi intézmény képviselteti magát a rendezvényen. Tevékenységük alapján nagyon sokszínűek: környezetvédők, politikai pártok és azok ifjúsági szervezetei, mentálhigiéniával vagy pályaorientációs tanácsadással foglalkozó szervezetek.

Lesz a helyszínen véradási lehetőség a Vöröskereszt sátránál, a tavaly hatalmas sikernek örvendő Debreceni Fizikusok standjánál pedig óriási szappanbuborékot fújnak, illetve száraz jégből bombafelhőt készítenek. A kerékpármegőrzőben ingyenes járművizsgálattal várják a bringásokat, a Zöld Kerék Alapítvány sátrában pedig kerékpárláncból lehet majd karkötőt készíteni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés