bezár
 

zene

2013. 07. 14.
Újabb jegyek az augusztus 25-i Fal előadásra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már csak 6 hét van hátra, hogy Budapesten köszönthessük a világ jelenlegi legnagyobb szabású produkcióját, a legendás Fal előadást. Nemcsak azok zengenek ódákat róla, akik két éve a technikailag teljesen felújított showt látták az aréna turné valamelyik állomásán, de minden szerencsés néző, aki már látta, egybehangzóan állítja, hogy a stadion verzió olyan lenyűgöző, grandiózus és lélegzetelállító, amit mindenkinek az életben egyszer látnia kellene.

prae.hu

A budapesti előadás előkészítése is megkezdte hajráját, s a produkcióval történt technikai egyeztetések után két újabb szektor került megnyitásra a jegyvásárlók számára. Az U jobb és a X jobb elnevezésű szektorokba ráadásul rendkívül kedvező áron, 4.900,- forintért lehet a belépőket megvásárolni az előadásra! Miután a szektorok kapacitása korlátozott, így aki szeretne lecsapni erre a különleges lehetőségre, érdemes sietnie!

Fal

Limitált számban egy exkluzív jegyfajta is forgalomba kerül, amely a tetővel védett tribünön kialakításra kerülő helyekre szól. Az úgynevezett fedett ülőhelyre szóló belépők 34.900,- forintért vásárolhatók meg.

Az újabb fajta jegyek a még elérhető többi belépővel együtt július 5-től kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül. 

Fal

Roger Waters The Wall előadása technikai értelemben a legzseniálisabb show, amit valaha színpadra állítottak, különleges effektekkel, quadrofonikus hangzással, óriási bábukkal, pirotechnikával – egy mindent elsöprő vizuális élmény zseniális zenével párosítva.

Fal

És ahogy azt a művész már többször nyilatkozta, ez az utolsó alkalom, hogy a Falat élőben láthassuk, utoljára indult turnéra Roger Waters mesterművével. Érdemes tehát mindenkinek bebiztosítania a helyét mihamarabb az augusztus 25-i, Puskás Ferenc Stadionban megrendezésre kerülő előadásra!

Fal

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés