film
2008. 10. 24.
Strasbourgban is Lorna csendje az úr
Lux-díjat nyertek a Dardenne-fivérek
Az Európai Parlament idei filmdíját a Dardenne-fivérek vehették át, maguk mögé utasítva a másik két versenyben maradt alkotást.
A Lux-díjat az európai filmkészítés támogatására, forgalmazásuknak megkönnyítésére és a nyelvi akadályok leküzdésére hozta létre az Európai Parlament. Idén, október 22-én második alkalommal adták át Strasbourgban a díjat a mintegy 87 ezer eurós pénzdíjjal együtt. Ráadásul, hogy a nyertes film minél szélesebb körben juthasson el a közönséghez, az EU összes, azaz 23 hivatalos nyelvén feliratozzák majd.
A versenyben csak olyan alkotások vehettek részt, melyek Európa sokszínűségét és az európai értékek egyetemességét jelenítik meg. A tíz jelöltből egy tizenhét tagú, producereket, kritikusokat, forgalmazókat tömörítő független zsűri választotta ki a három döntőbe jutott alkotást. A nyertes filmen, Jean-Pierre és Luc Dardenne Lorna csendje című filmjén kívül döntőbe jutott még Miroslav Janek és Pavel Koutecký cseh rendezők filmje, a Havel polgár, valamint Mundruczó Kornél Deltája is. (Írásaink a filmekről a címekre kattintva olvashatóak.)
A díjátadáson Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke azt mondta, hogy az intézmény számára a kultúra mindig is kiemelt szerepet játszott. „A díj segítségével európai társadalmi kérdések juthatnak el az összes európai ország mozijába" - tette hozzá az elnök.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés