bezár
 

zene

2013. 07. 02.
Folklife: táncra perdült a Kennedy Központ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemcsak megtapsoltatta és dalra fakasztotta, de meg is táncoltatta közönségét hétfő este a washingtoni Kennedy Centerben a Parno Graszt roma zenekar.

prae.hu

Az autentikus cigányzenét játszó, paszabi együttes a Smithsonian Folklife Festival égisze alatt megrendezett Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei fesztiválprogram keretében lépett fel a Kennedy Center Millenniumi Színpadán.
   
A lelkes - túlnyomó többségükben amerikai - nézők nemcsak a központ előcsarnokában berendezett, mintegy háromszáz fős nézőtéren, de a lépcsősorokon is ültek, amíg jó részüket magával nem sodorta az előadás. A spontán táncra perdült közönség szokatlan látvány az amerikai főváros patinás színházi és operaközpontjában.
   
"Repertoárunk az nekünk nincsen, nincs előre megírt forgatókönyvünk sem, mi spontán zenélünk" - mondta az MTI-nek nevetve Oláh József, a zenekar vezetője, megjegyezve, hogy a székeket látva először megijedtek, hiszen nincsenek az ilyen koncertekhez szokva. Először "lagymatagon" is indult a koncert, de aztán elkezdtek "beindulni" az emberek - tette hozzá, kiemelve, hogy mindig a közönség diktálja a koncert hangulatát.
   
A Parno Graszt 2000-ben készítette első lemezét, amely 2002-ben - a magyar hangfelvételek történetében először - felkerült a top 10-be a World Music Chartson és 2005-ben a svájci Vibrations Magazine olvasói beszavazták a zenekart az év tíz legjobb előadója közé. Az együttesről dokumentumfilmet forgatott a BBC. A világjáróvá vált zenekar Indiában is járt, hogy a cigányság gyökereit tanulmányozza és a muzsikusok az Egyesült Államokban sem először fordulnak meg.
   
"Előbb ismertek meg bennünket külföldön mint otthon, mert a dalainkat külföldön kezdték el előbb a rádióállomások játszani" - mondta Oláh József, aki szerint nagyon nagy dolog Washingtonban bemutatni a cigány kultúrát. Most ezelőtt New Yorkban és Baltimore-ban is felléptek - fűzte hozzá.
   
Felidézte, hogy a Parno Garszt két évvel ezelőtt a nyugati partot turnézta végig. "Ott sokkal tüzesebbek, fogékonyabbak, lazábbak az emberek. Például mexikóiak gitároztak és mi csatlakoztunk hozzájuk és együtt játszottunk" - emlékezett vissza a zenekarvezető.
   
"Itt (Washingtonban) a cigány zenét és kultúrát bemutatni nagy falatnak tartottam, de mivel megy a magyar fesztivál, így azért könnyebb, mert a nézők különbséget tudnak tenni a magyar és a magyar cigány zene között" - fogalmazott Oláh József.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés