bezár
 

zene

2013. 06. 23.
Sikeres volt a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikeresnek ítélte a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál idei évadját Kesselyák Gergely fesztiváligazgató a programsorozat záró napján, vasárnap délután tartott sajtótájékoztatón.

prae.hu

Megfogalmazása szerint a június 14-én kezdődött és vasárnap este gálával záruló rendezvényen látványos programot kínáltak, nem csak az opera szerelmeseinek.

Bartók Béla három színpadi műve - A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin - mellett ősbemutatók, hangversenyek, valamint operett, balett és bábjáték is színesítette a kínálatot. A határon túlról négy társulat mutatkozott be.

A fesztiválon három magyar zeneszerző, Orbán György, Vajda János és Iván Sára új, illetve első művét is láthatták a nézők.

A fesztiváligazgató becslése szerint mintegy 7-9 ezer néző tekinthette meg az előadásokat, köztük Verdi Traviata című remekét Anger Ferenc rendezésében, amelyet először felvonásonként más-más helyszínen adtak elő, majd természetesen a teljes művet is bemutatták.

Kesselyák Gergely szólt arról is, hogy először hirdették meg A jövő kulcsa című operaíró versenyt, amelyre kilenc alkotás érkezett be, a három továbbjutott pályázatot - Németh Norbert Hazug románc, Girolamo Deraco Taci és Szilágyi Miklós-Horváth György Ostrom opera, Kőszeg 1532. - zongorás "olvasóopera" előadásban mutatták be, majd a vasárnap esti gálán a legjobbnak ítélt részletek csendülnek fel a zenekar kíséretével. A gálahangversenyen a zsűri és a közönség szavazása alapján hirdetik ki a győztes pályaművet, amely teljes egészében a Bartók Plusz 2014 programjában látható majd.

A fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy 2014-ben és 2015-ben is meghirdetik ezt a pályázatot.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés