A könyv írója, akárcsak testvére, Szirányi János, a Csalán utcai Bartók Emlékház igazgatója muzsikus családban született. A sok gyökerű (délvidéki és nagyváradi eredetű) família több szálon kapcsolódik az írásokhoz és szereplőikhez - hangzott el a szerdai budapesti könyvbemutatón.
   
A Zeneakadémia alapításától csaknem 1950-ig öleli át a kötet a muzsikus és tanárnemzedékek történetét. A Liszt Ferenc elnökletével alapított Zeneakadémia a kezdetekben viharos éveket élt át. Liszt hírneve védelmezte az intézményt, de a zökkenőmentes működésnek és az oktatás folyamatosságának megteremtésében Erkel Ferencnek, Ábrányi Kornélnak, Mihálovits Ödönnek és Thomán Istvánnak jelentős szerepe volt - tért ki a múltra a szerző.
   
Létrejöhetett a híres magyar zongoraiskola, amelynek kiemelkedő tagjai sajnos a második világháború, majd az 1956-os forradalom után elhagyták Magyarországot, de a pedagógia, a művészképzés hírét világszerte öregbítették Földes Andortól és Anda Gézától Frankl Péteren és Sebők Györgyön át Vásáry Tamásig.
   
Az iskola jeles mestere az Erkel-, majd Liszt-tanítvány Thomán István volt, akinek sok kiváló tanítványa közül Dohnányi Ernő és Bartók Béla emelkedett a legmagasabbra.                                                                                                                                                                                                                                                                         
   
Szalay Stefániának állít emléket a második részben Szirányi Gábor. Férjével, Fischer Ervin zongoraművésszel Nagyvárad pezsgő zenei életének főszereplője volt, zeneiskolát alapítottak. Szalay Stefánia nemcsak tanítványa volt Bartók Bélának, hanem vendéglátója, a nagyváradi Bartók-kultusz megalapozója és életben tartója.

A zongoraművész-pedagógus a könyv szerzőjének nagyanyja.
Böszörményi-Nagy Géza is a magyar iskola egyik csillaga volt, egy sorban Fischer Annie-val, Ferenczy Györggyel, Hernádi Lajossal, Földes Andorral, Solymos Péterrel. Keéri-Szántó Imre tanítványa a Zeneakadémián, és a szerző édesapjának osztálytársa.

1945 után megbízták a zongora szak vezetésével, de 1948-ban az emigráció mellett döntött - így elhalványult emlékét időszerű volt megidézni.