bezár
 

zene

2013. 06. 10.
Fölszállott a páva 2014: területi válogatók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lezárult a jelentkezés a Fölszállott a páva 2014 népzenei és néptáncos tehetségkutatóra. A verseny jelentkezési lapját idén 291 produkció töltötte ki, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több mint 1500 személyt jelent. Az első területi válogatót június 16-án vasárnap rendezik - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája.

prae.hu

A versenyt az MTVA és a Hagyományok Háza április elején másodszor hirdette meg 16 és 35 év közötti fiataloknak, négy kategóriában. A felhívásra 291 formáció nevezett be. A legnépszerűbb az énekes szólista kategória volt, erre 114 nevezés érkezett.
   
A vetélkedőben emellett 42 táncos szólista, 28 táncospár és 51 néptáncegyüttes, továbbá 26 zenekar, 24 hangszeres szólista és 6 énekegyüttes méri össze tudását.
   
Az elmúlt két hétben a beküldött demó-anyagok alapján a zsűri 261 előadó és együttes produkciót érdemesített a területi válogatókon való részvételre - írja a közlemény.
   
A Fölszállott a páva elmúlt évi versenysorozata magasra tette a mércét; az előválogatást végző zsűri az idei jelöltek teljesítményét is kiválónak minősítette. A számok nyelvén: a tavalyi 190 sikertelen jelentkezővel szemben idén csupán 30 produkciót utasítottak el.
   
"Az első alkalommal megrendezett verseny alapján határoztuk el, hogy benevezünk a tehetségkutatóra" - idézi a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes döntését a közlemény.
   
Nagy nevekben sincs hiány, a Bartók Táncegyüttes például célul tűzte ki, hogy a hiteles folklóranyagot korszerű színpadi művekben mutatja be.
A nyolc területi válogató közül az elsőt vasárnap a Hagyományok Házában rendezik, a további területi versenyeket két turnusban tartják.

A nyári helyszínek: június 22-én Révkomárom, június 29-én Szentegyháza, július 6-án pedig Hódmezővásárhely. A második csoportban ősszel Válaszúton, Nyíregyházán, Vácott és Kaposváron mérik össze tudásukat a versenyzők. A területi rendezvények nyilvánosak, a szervezők és a versenyzők várják az érdeklődőket.
   
Mindegyik válogatóról 40 perces film készül, amelyet a közmédia januárban, a Fölszállott a páva 2014 indításaként tűz műsorára.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés