bezár
 

zene

2013. 06. 01.
Országos tárogatós találkozó Szerencsen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három hangverseny, két napköszöntő térzene és egy templomtornyi, illetve istentiszteleti zenélés is szerepel a június 7. és 9. közötti szerencsi országos tárogatós találkozó programjában.

prae.hu

Nagy Csaba, az egyik szervező, a vajai Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke, a nyíregyházi zeneiskola tanára az MTI-nek elmondta: június 7-én este a szerencsi, másnap a bodrogkőváraljai várban adnak koncertet a találkozó résztvevői, június 8-án 16 órától a szlovákiai Kassa Rodostó-házának udvarán is lesz egy hangverseny a találkozó keretében. Kassán rossz idő esetén a Premontrei-templomban lépnek fel a tárogatósok.

A felvidéki nagyvárosban a hangverseny előtt a zenészek 14 óra 30 perckor a Szent Erzsébet Székesegyházban megemlékezést és koszorúzást tartanak II. Rákóczi Ferenc sírhelyénél. Útban Kassára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen koszorúzzák meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobrát.

Június 9-én délelőtt a szerencsi református templom tornyából köszöntik zenével a vasárnapi istentiszteletre érkezőket a tárogatósok, illetve fogadják a híveket az imaház bejáratnál. A templomban a kezdő éneket is kísérik a tárogató hangjával. Szerencsen - ahol társrendező a város Általános Művelődési Központja - június 8-án és június 9-én hajnalban a Bocskai-szobornál napköszöntő térzenét is hallgathatnak a helyiek.

A találkozó szakmai programjában szerepel tárogató- és fúvókakészítők kiállítása, hagyományőrző zenészek és együttesek bemutatója, több előadás, valamint közös zenetanulás.

A tárogató a 15-16. században hadihangszerként vált ismertté és jelképe volt az 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharcnak, de az 1848-49-es szabadságharc csatáiba induló honvédeket is lelkesítette a hangszer. A szabadságharcok bukása után használóival együtt a tárogató is "üldözötté vált", és csak a gyűjtők révén maradtak meg az akkoriban fellelhető hangszerek. A 19. század végén a híres Schunda és Stowasser hangszergyár modernizálta a tárogatót, megszületett az úgynevezett reform tárogató: a hangszer testét hosszabbították, a könnyebb játszhatóság érdekében néhány billentyűt kapott, illetve szimplanád, klarinétszerű fúvókával látták el.

A vajai Rákóczi Tárogató Egyesület 1992-ben alakult, 1997 óta közhasznú szervezetként tevékenykedik. Célja a hangszerhez kötődő hagyományok őrzése, a tárogató népszerűsítése, valamint a hozzá kapcsolódó zeneművek gyűjtése és kiadása.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés