bezár
 

zene

2013. 05. 26.
Biztonságosabbá tette a közlekedést a Beatles Abbey Road albumának fotója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Húsz százalékkal csökkent a halálos közlekedési balestek száma az indiai Kalkuttában azóta, hogy a rendőrség új módszert vetett be: a Beatles együttes Abbey Road című albuma borítójának - amelyen a zebrán átkelő Beatles-zenekar látható - fotójával próbál javítani a közlekedés biztonságán.

prae.hu

Az 1969-ben készült fotót, amelyen szabályosan és libasorban megy át a gyalogátkelőhelyen John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr, arra használja a helyi rendőrség, hogy figyelmeztesse a gyalogosokat a gyalogátkelők semmibe vételének veszélyeire.

Évente 140 ezer ember hal meg Indiában közlekedési balesetben, ami a legmagasabb arány a világon. A közutakon a helyi hatóságok több száz Abbey Road-fotót tettek ki az elmúlt hónapokban azzal a felirattal "Ha ők képesek rá, ön miért nem?".

Évente több mint 400 ember hal meg és több mint kétezer sérül meg Kalkuttában háromezer közlekedési balesetben, ám amióta a posztereket felállítottuk, mintegy 20 százalékkal csökkent a halálos közlekedési balestek száma - közölték illetékesek.

A közkedvelt zenekar fotója azt jelentette, hogy "elég nagy ösztönző volt az emberek számára, hogy figyelembe vegyék a felhívást" - idézte Szupratim Szarkart, a kelet-indiai város közlekedési rendőrségének vezetőjét a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés