színház
2013. 05. 14.
Három díjat nyert a kolozsvári magyar színház a román színházi szakma gáláján
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei három díjat nyertek a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megszervezett ünnepségén, amely a román színházi szakma Oscar-gálájának számít.
Az erdélyi színház ezzel a legtöbb díjat kapta a romániai színházak közül a Jászvásáron (Iasi) hétfő este megtartott ünnepségen. Kézdi Imola vehette át a Legjobb női főszereplőnek járó díjat az Andrei Serban rendezte Hedda Gabler című előadásban nyújtott alakításáéért. Kézdi Imola 2002-ben már megkapta ugyanezt a díjat, akkor a David Zinder rendezte Fehér tűz, fekete tűz című produkcióban nyújtott alakításáért.
Ugyanebből az előadásból Hatházi Andrást és Györgyjakab Enikőt is jelölték A legjobb férfi mellékszereplő és A legjobb női mellékszereplő kategóriában.
A színházi szövetség zsűrije végül Hatházi Andrást Brack bíró alakításáért és Györgyjakab Enikőt Elvstedné szerepéért ítélte a legjobbaknak, így mindkét kategóriában ők kapták meg a díjat. A színházi gála szabályai szerint három-három jelöltet javasolnak díjra minden kategóriában az előzsűrizés nyomán.
Az ünnepségnek egy negyedik magyar díjazottja is volt a székelyudvarhelyi Cári Tibor zeneszerző személyében, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja. Ő a színházi zene kategóriában életműdíjat kapott. Munkásságát Balázs Attila, a temesvári teátrum igazgatója méltatta. Mint mondta, Cári Tibor eddigi pályafutása során mintegy száz előadáshoz szerzett zenét.
A gálaünnepség másik fő nyertese a nagyszebeni Radu Stanca Színház, amelynek a Silviu Purcarete által színpadra állított Gulliver utazásai című produkciója nyerte A legjobb előadás díjat. A legjobb rendezőnek járó díjat Alexandru Dabija román rendező kapta, aki a Bukaresti Nemzeti Színházban Ion Luca Caragiale Két sorsjegy (Doua loturi) című művét állította színpadra.

További írások a rovatból
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Más művészeti ágakról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje