bezár
 

zene

2013. 05. 08.
Húrok harca a Budapest Jazz Clubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A jövő basszusgitárosainak legtehetségesebbjei mérik össze erejüket pénteken a Budapest Jazz Clubban (BJC). A verseny az egykori Syrius és Rákfogó együttesben játszó legendás muzsikus, Orszáczky Jackie nevét viseli.

prae.hu

A hat órakor kezdődő versenyen az elődöntőbe jutott tizenhárom induló közül a legjobb öt versenyző állhat majd pódiumra - közölte az MTI-vel Keleti Kristóf, a BJC munkatára. 
    
Az április végén rendezett elődöntőben a zsűri (Bóna László, Maloschik Róbert, Plutó Horváth József és Ráduly Mihály) pontozással döntött a továbbjutókról. A versenyzőket - Domonkos Gábort, Fonay Tibort, Péter Tamást, Sallay Jenőt és Tálas Áront - zongorán Cseke Gábor, míg dobon Jeszenszky György kíséri. 
   
A döntőben összesen félmillió forint jutalom talál gazdára.
Szombaton az Alerant Jazz Estek keretében fellépő német-magyar koprodukciót hallhatják az érdeklődők. A ZOZO4 nevű formáció létrehozója a zenekar két gitáros frontembere: Stefan Varga Frankfurtból és Eichinger Tibor Budapestről. Elsősorban kettejük kompozícióit játsszák. 
   
A koncertet megelőzően a Magyar Jazz Szövetség rendezésében a kizárólag saját szerzeményeikkel induló, 35 évnél fiatalabb tagokból álló "kisformációk" mérik össze erejüket a délután két órakor kezdődő, sokéves hagyománnyal bíró Jazz Combo Verseny keretében.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés