bezár
 

zene

2013. 05. 06.
Haydn és a szerelem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Negyedszer rendezik meg a Haydn Akadémiát Kismartonban (Eisenstadt) az Esterházy-kastély Haydn-termében: a 2013-as sorozat, amely a Haydn és a szerelem címet kapta, május 11-én indul. Az első hangversenyen Kovács Róbert orgonaművész működik közre.

prae.hu

A fesztivált szervező Walter Reichert szerint a négy koncertből álló sorozat májusi, júniusi, augusztusi és októberi műsorát úgy állították össze, hogy a zeneszerző egy-egy múzsájához vagy ahhoz az időszakhoz fűződjön, amelyben gyengéd érzelmeinek tárgyát megismerte.
   
Az első esten a 11-es számú Esz-dúr szimfónia, a C-dúr orgona-, az F-dúr orgona- és hegedűverseny, valamint a 27-es G-dúr szimfónia hangzik el. A program Maria Anna, illetve Therese Kellernek állít emléket - olvasható a fesztivál honlapján. A bécsi iparos család lányai közül a fiatalabb, Therese volt a zeneszerző első nagy szerelme. A lányt azonban szülei zárdába küldték, Haydn Maria Annával kötött "biztonságos" házasságot.
   
A júniusi koncertet a Cara mia Polzelli alcímmel rendezik meg. Luigia Polzelli szerény képességű énekesnő volt, hegedűs férje, Antonio mellett szerződtették az Esterházy-zenészek közé. Luigiát és fiát, akit egyesek a zeneszerző gyermekének hisznek, a férj halála után Haydn igen nagyvonalúan támogatta.

Egy Luigiának komponált áriát énekel Jeanette Röck a hangversenyen, és egy kamaradarab is elhangzik, amelyet a fiatalabb Anton Polzelli komponált. Három szimfónia lesz még műsoron: a 62-es, a 73-as és a 80-as sorszámú, amelyek az Eszterházán töltött időszakhoz kapcsolódnak. 
   
Az augusztusi est Maria Anna von Genzingernek, egy bécsi orvos hitvesének állít emléket. Haydn és Frau von Genzinger kapcsolata bensőséges volt, de a polgári erényesség keretein belül maradt. Az Anton Gabmayer vezényletével elhangzó programban három szimfónia szólal meg, a 79-es, a 89-es és a 93-as számú. 
   
Az októberi műsor az angliai múzsákat idézi fel: Anne Huntert és Rebecca Schrötert. A Sir John Gallini számára komponált, A filozófus lelke című opera nyitánya hangzik el, és eljátsszák a Brit Királyi Zenei Társaság számára komponált indulót is.
   
Maria Anna halálakor Haydn kijelentette: "szerettem a feleségemet." A házasságuk nem volt túl boldog, és a zeneszerző hódolattal fordult a szép hölgyek felé, de egyikük sem tudta valóban elcsábítani. Az érzelmek csupán az alkotó harmónia kiteljesítését segítették - ezt tükrözi a fesztiválprogram is - írják a honlapon szereplő ajánlásban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés