A világhírű francia rendezőnő 2005-ben azzal a céllal hirdetett műhelymunkát a még romos afgán fővárosban, hogy a résztvevőkből - saját színháza, az 1964 óta működő Théatre du Soleil (Napszínház) mintájára - megalapítsa az első afgán társulatot. A 250 jelentkezőből végül húsz fiatallal hozta létre a legendás párizsi társulat afgán testvérét Aftaab elnevezéssel, amely dari nyelven (a perzsa afgán változata) a francia Soleilhez hasonlóan napot jelent. 
   
A két Napszínház között azóta is nagyon szoros a kapcsolat: a párizsiak rendszeresen járnak Kabulba rendezni az afgán kollegákat, együtt hoztak létre egy olyan repertoárt, amellyel a kabuliak utazó színházként bejárták hazájukat, Indiát, Pakisztán és Tádzsikisztánt.

A Théatre Aftaab először 2008-ban mutatkozott be a Párizs melletti vincennes-i erdőben található egykori lőszerraktárban, a Cartoucherie-ban található világhírű színház színpadán, ahova Mnouchkine rendszeresen visszahívja a fiatal csapatot. Moliere dari nyelven bemutatott Tartuffe-je és Brecht A kaukázusi krétaköre után a társulat az utóbbi időkben olyan úgynevezett kollektív előadásokat hoz létre, amely a színészek által megélt dolgokra épül. 
   
Nyolcadik produkciójukat, Az éjjeli őrjáratot pedig már franciául, anyaszínházukban, a párizsi Napszínházban állították színpadra. Az előadást Ariane Mnouchkine ötlete alapján Hélene Cinque színésznő, a párizsi társulat egyik alapítójának lánya rendezte.

A 17 afgán színész által "elmesélt, megálmodott és improvizált" jelentekre épülő előadás színvonalában és hatásában a Mnouchkine-i szellemiséget idézi, amely nem másolást jelent, hanem a francia rendezőnő által megfogalmazott színházi felfogás folytatását, amelyben a kiváló színészek pillanatok alatt képesek stílust váltani, realista helyzetekben álomvilágot idézni, azaz a színház hatalmát ünnepelni. 
   
Az éjjeli őrjárat egy párizsi színház "magánéletéről", és Mnouchkine rendezéseihez hasonlóan arról a humanista és optimista világlátásról szól, hogy a közösségen belüli szolidaritással az idealizmus és a remény győzedelmeskedhet a hétköznapok triviális problémáin. Ezt azonban folyamatos hangulatváltásokkal mutatja be az előadás, a patetikus jelentektől a realista, humoros és burleszk szituációkon át a mágikus képekig. 
   
Az előadás főhőse, Nadar egy illegális afgán menekült, akinek tartózkodási engedély nélkül sikerül munkát találnia az erdőszéli külvárosi színházban: éjjeliőrnek veszi fel az igazgatónő, akit az előadás rendezője, Hélene Cinque alakít. A színésznő kiválóan parodizálja az elesettekkel szembeni nagyvonalúságáról ismert Ariane Mnouchkine-t: "Megbízom önben, de ha lennének papírjai, az azért jobb lenne" - mondja.

Az éjjeliőr nem sokáig marad egyedül: először egy rendőr tér be a könyvekkel és kellékekkel túlzsúfolt térbe, aki hetente egyszer a környékbeli drogkereskedelem ellen harcol (a költségvetési megszorítások miatt a hét többi napján nincs razzia), majd egy tusolni érkező részeg hajléktalan tűnik fel, végül egy melegszívű és okos prostituált, valamint egy öntudatos orosz diáklány, aki Moszkvában maradt anyjáért aggódik. 
   
Az előadás egyik legszebb jelenete, amikor a szakadó hóban a Nabucco rabszolgakórusát megidézve egy csapat afgán menekült vonul be a színházba, hogy a rövid éjszakát honfitársuknak köszönhetően melegben tölthesse. A menekültek (rém)álmaiban a költői, az avantgárd és a bulvárszínház eszközeinek keveredésével az Afganisztánban megélt örömök, háborús traumák, szerelmek, dalok, megerőszakolások jelennek meg. A színészek ezeket az egymást váltó, mágikus álomjeleneteket saját emlékeik alapján hozták létre. 
   
Az afgán és a nyugati civilizáció közti kulturális sokk bravúros jelenete, amikor az éjjeliőr Skype-on hívja Kabulban maradt szépséges feleségét és a beszélgetésbe folyton belekotyognak a hagyományos elvek szerint élő szülők. Az óriásképernyőn kivetített tradicionális afgán család és a párizsi színház szürreális figurái között a kulturális különbségeken alapuló félreértésekből álló beszélgetések kabaréjelentekre emlékeztetően perceken át megnevettetik a közönséget. 
   
A szolidaritás legmeghatóbb képe pedig, amikor az illegális bevándorlók potenciális ellenségének számító rendőr a hidegtől összefagyva szó szerint beesik a színházba, az afgánok pedig rövid gondolkodás után levetkőztetik, a testét pedig addig dörzsölik, amíg visszatér bele az élet. Vagyis megmentik annak az életét, aki bármikor elrendelheti a hazatoloncolásukat. 
   
Az áprilisban játszott előadást a Théatre du Soleil november 6. és december 1. között ismét műsorára tűzi, majd 2014-ben országos turnéra indul Franciaországban. A színészek hároméves tartózkodási engedélyt kaptak Franciaországban, amellyel az elkövetkező években szabadon közlekedhetnek az Európai Unió és hazájuk között.