bezár
 

zene

2013. 04. 29.
Magyar-kínai koprodukcióban mutatták be Verdi Attiláját a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sikerrel mutatta be a 200 éve született Giuseppe Verdi Attila című operáját a Művészetek Palotája (Müpa). A magyar-kínai koprodukció november 7-én a felújítás után megnyíló Sanghaji Nagy Színházban is színre kerül.

prae.hu

 "Nagyon kedvezőnek tartom az együttműködésnek ezt a formáját, amelyben nagy jövőt látok, ezért is kötöttünk három évre szóló megállapodást. Eddig minden simán és zökkenőmentesen zajlott" - mondta Csang Cse (Zhang Zhe), a Nagy Színház elnöke a vasárnap esti bemutató kapcsán az MTI-nek. Hozzátette: nem egy kész produkciót vásároltak meg, hanem közösen hozták létre az előadást.
   
A sanghaji színház a pekingi Nemzeti Előadóművészeti Központ (NCCP) mellett Kína legjelentősebb kulturális intézménye. Az operát a rendező Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója ajánlotta számukra. "Mi és más kínai színházak jelenleg olyan darabokat játszunk, amelyeket a közönség talán már túl jól ismer. Az Attila azonban ritkaság, Kínában még sohasem adták elő, és úgy tudjuk, Európában, Magyarországon sem tűzik gyakran műsorra" - fejtette ki Csang Cse. 
   
Akárcsak a Müpa előadásán, Sanghajban is Giacomo Prestia lesz a címszereplő, a jelmezeket, amelyeket Németh Anikó tervezett, a kínai metropoliszban készítették, a látvány és a díszlet mindkét helyen Bátonyi Csaba munkája. Míg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a színpadkép csupán jelzésszerű volt, a monumentális sanghaji színpadra teljes színpadkép készül.
   
"Kíváncsiak voltunk a félig szcenírozott előadásra, hiszen ez számunkra újdonság. A kínai publikum nagyon érdeklődő és nyitott az új dolgokra, tehát örömmel szerzünk ilyen tapasztalatokat is" - jegyezte meg a Sanghaji Nagy Színház elnöke.
   
Elmondta, hogy a Nagy Színház felújítása éppen a technikai berendezések korszerűsítését célozta, a legújabb technológiai és biztonsági eszközök, különböző szoftverek frissítését. "Tizenöt éve nem történt ilyen revitalizáció, Káel Csaba megvalósíthatja színpadi elképzeléseit" - hangsúlyozta Csang Cse. Kitért arra, hogy a Müpában látottak alapján szeretnének a jövőben a közönség kényelmére is nagyobb gondot fordítani, például kávéházat, vendéglőt létesíteni.
   
A Sanghaji Nagy Színházban prózai és táncelőadások is láthatók, valamint koncerteket rendeznek. Az év végén szeretnének új operát bemutatni, amely egy pekingi író drámájából készül. Az elnök elárulta, hogy már megbeszélték, mi legyen a következő közös bemutató: Lehár klasszikus operettje, A mosoly országa szerepel első helyen a terveikben.
"Az együttműködésben nemcsak a kulturális kapcsolatok erősödnek, hanem mindkét fél bemutatkozhat a legelőnyösebb oldaláról, és a közös produkcióval a költségeket is csökkenteni lehet" - mondta végül Csang Cse.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés