bezár
 

zene

2013. 04. 20.
Három év után tér vissza a Kaukázus zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három év szünet után ismét összeállt, koncertezik és lemezt fog készíteni a Kaukázus. A 2000-es évek hazai alterock színterének egyik legnépszerűbb zenekara április 27-én a Budapest Parkban lép fel először.

prae.hu

"Nem fejeztük be, amit korábban elkezdtünk, nem éreztem, hogy a Kaukázus lezárt történet lenne. Sokat kivett belőlünk, hogy a 2010-es leállás előtt viharos körülmények között nyomtuk végig az utolsó egy-két évet, de ezen már mindenki régen túl van, a feszültségek lenyugodtak" - indokolta Kardos-Horváth János, a zenekar frontembere, dalszerzője az MTI-nek a reaktivizálódást.

A gitáros, énekes elmondta: különböző nevű formációival (K2, az akusztikus Kafkaz, a gyerekdalokat játszó Hahó) az elmúlt három évben talán sikerült bebizonyítania, hogy önállóan is megállja a helyét, de "okosabbat nem sikerült kitalálnom, mint a Kaukázus". Hozzátette: az időközben a Magashegyi Undergroundba került korábbi zenésztársai is csináltak remek dolgokat, de a Kaukázusban megvolt szinergia csak együtt képes működni.

"Nekem biztos, hogy most a Kaukázus az első számú dolog, de más módszerekre van szükség, mint régebben. Az a modell nem vált be, hogy 24 órán át pörgessük a zenekart. Minden azon múlik, hogy milyen dalokat tudok írni, mert ha a közönség szeretni fogja, a dolog működni fog. Nem szabad nosztalgiázni, új korszakot kell nyitnunk" - fogalmazott a 31 éves Kardos-Horváth János.

A Kaukázusban ismét Fodor Máriusz a billentyűs, Fűrész Gábor a basszusgitáros és Toldi Miklós dobol. A zenekar nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Szalai Éva, a Tartós béke, a Teszkó, a Lift, a Pingvin vagy az Agyhalál, ezek nyilván elhangzanak április 27-én a Budapest Parkban is.

Kardos-Horváth kitért arra, hogy a szövegekben kicsit mindig a kor dokumentálására törekedett.

"Egy csomó dolog azért nem működik ebben az országban, mert nincs meg a katarzisélmény az emberekben. Sok minden nincs kimondva, kibeszélve, ugyanakkor a dolgok el vannak kenve, virágzik a cinizmus, és így szerintem nem lehet tovább mozdulni. Amíg színpadon vagyok, ezzel foglalkoznom kell" - fejtette ki.

Az együttes fellép a nagyobb fesztiválokon, a soproni VOLT-on, a Fishing On Orfűn, a zánkai EFOTT-on, a szegedi SZIN-en, Várpalotán, Tatán, a nyár lezárásaként pedig az óbudai Kobuci-kertben és a BME Egyetemi Napokon koncerteznek.

A tervek szerint ősszel megjelenik a Kaukázus tíz éves történetét áttekintő könyv, amelyben sztorik, fotók és kották lesznek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés