Az eredetileg kápolnaként működő kiállítótér szakrális hangulatához jól illeszkednek a művész transzcendentális ihletésű alkotásai, amelyek más művészekkel össze nem téveszthető stílus és tematika jegyében készültek. Szimbolikus és figuratív kompozíciói leggyakrabban egy konkrét táj- és valóságélmény sűrített és művészileg absztrahált feldolgozásai.

Az utazások során meglátogatott épített és természetes környezet látványát nemcsak az idő és a történelem, hanem az emlékezet is fokozatosan átalakítja. A művész egyes kompozícióin a paestumi dór stílusú antik templomok, a szirakuzai görög színház, a Szent Patrikról elnevezett több mint 50 méteres mély orvietoi kút, az amerikai Grand Canyon és Szentendre motívumai bukkannak fel olyan látványon keresztül, amely mégsem az adott korhoz és helyhez kötődik, sokkal inkább a teljesség képzelt világát nyújtja.

Pirk László minden festményén egyben láttatja vagy tükrözteti az égi és a földi elemeket, a hegyormot az ég kékjével, a cseppekben hulló fényesőt a lobogó tűzzel, az orvietoi kút alján összegyűlt vizet és az abban megcsillanó égboltozatot, vagy az Angyali üdvözlet isteni küldöttjét Mária alakjával. Az Ég és a Föld közötti kapcsolatra olyan a tájképbe helyezett szimbólumok is utalnak, mint a Nap és a Hold, a létra vagy a lépcső.

Pirk László festészetében ugyanolyan fontos szerepet tölt be a keresztény ikonográfiai hagyomány, mint az egyéb kultúrkörök jelképrendszere. Az alkotások harmonikus világlátást közvetítő üzenete azonban az ösztönös megérzésen keresztül is nyilvánvaló válik.