art&design
2013. 04. 12.
Kihirdették a parlamenti rajzpályázat eredményeit
Annak idején az egész nemzetnek épült az Országház és a legtöbben, akik itt dolgoznak, érzik a feladatuk nagyságát és felelősségét - mondta Kövér László házelnök, aki az Országházban köszöntötte az Így látom a Parlament épületét című rajzpályázat nyerteseit pénteken.
Az elmúlt évben meghirdetett pályázatra 1-8. osztályos, általános iskolás diákok műveit várták, összesen 1370 rajz érkezett 158 településről. A zsűri minden egyes évfolyam esetében az első öt legjobb munkát díjazta, a nyertesek névsora a www.lakitelek.hu oldalon a népfőiskola menüjéből érhető el. A nyertes pályaműveket az Országházban állították ki.
Az eredményhirdetésen Kövér László kiemelte: sokan mutatták meg rajzaikkal, hogy miként látják a Parlament épületét, és nincs két egyforma pályamű, mindenkinek más jut eszébe az Országházról. Akik itt dolgoznak, azok is mindannyian másként tekintenek rá - tette hozzá.
Úgy vélte, hogy ha valaki meg akarja ismerni az épületet, először Steindl Imréhez kell fordulnia, az építész kapta a munkát, hogy olyan házat tervezzen, ahol a képviselők megtárgyalhatják az ország dolgait. Az épület minden részlete a felelősségükre emlékezteti a képviselőket, arra figyelmezteti őket, hogy mindenkire tekintettel kell lennie annak, aki törvényt hoz - magyarázta.
Mint mondta, lenyűgözően nagy vállalkozás volt a ház építése, kizárólag magyar alapanyagokat használtak és a kor legjelesebb művészei dolgoztak a díszítésen. Sokba került, az erre fordított összeg egy évig elég lett volna egy 40 ezres város élelmezésére, világítására és fűtésére - emlékeztetett.
Úgy fogalmazott, hogy az Országházat az egész nemzetnek építették, és akik itt dolgoznak, tudják, hogy sosem lesz az övék az épület, mert az a nemzeté, amelynek a szolgálatára jelentkeztek és felhatalmazást kaptak.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke elmondta: a szélrózsa minden irányából érkeztek pályamunkák, a határon túlról, sőt Kanadából is.
A nyertes pályázókat levélben köszöntötte Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, a zsűri elnöke. Hangsúlyozta: a válogatás szempontja az volt, hogy melyik kép rokonszenves, megható, és a nyertes pályaművek mind megfeleltek ennek a feltételnek.
Az eredményhirdetésen alföldi gyermekdalokat énekelt Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva című verseny nyertese.

További írások a rovatból
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Más művészeti ágakról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről