bezár
 

zene

2013. 04. 08.
Presszó Tangó Libidó lemezbemutató koncert Ricsárdgírrel és meglepetés vendéggel a Muzikumban
2013. április 20. 20h, Muzikum Klub & Bisztró, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy "másik országba" repít új lemezével a Presszó Tangó Libidó. Két évvel az első, Keletközépeurópai című studió album után, 2013 áprilisának végén jelenik meg a zenekar második lemeze, Másik ország címmel. A lemezbemutató koncertet 2013. április 20-án este tartják a Muzikum Klubban, a Presszó Tangó Libidó előtt pedig egy másik szentendrei formáció, a Ricsárdgír fogja szórakoztatni a közönséget.

prae.hu

A Presszó Tangó Libidó új albumán 10 számban, mintegy 45 percben foglalja össze az elmúlt két év termését, köztük például a koncerteken sokakat heves táncolásra ösztönző Három biciklista és az Alkonyatkor című nótákat, valamint két új számot, a Fürdőszoba 2. és a címadó Másik ország dalokat. Az új album az előzőhöz képest személyesebb, bensőségesebb hangvételű szerzeményekben mutatja be a zenekart körülvevő világot, barangolva ismerős tájakon, dombokon, patakparton és szentendrei kiskocsmákban, ugyanakkor a zenekar szokásaihoz híven kalandozva a stílusok között is: a Három biciklista káziószinti punkjától a Vulkándal pannonreggijén át egészen a Másik ország interkontinentális latinjáig.

A Presszó Tangó Libidó tagjai utazásra hívják tehát a kedves nézőt, hallgatót: telepedjen le a zenekar mellé az otthonos sörpadra, járják be együtt üldögélve, sétálva, fütyürészve, ezt a sokszínű és életkedves zenei "másik országot"!

A lemezbemutató előtt a Ricsárdgír zenekar szórakoztatja majd a közönséget. A Presszó Tangó Libidó jellemzése róluk: "ők is szentendreiek és jó barátaink. Őrültek kissé, de pont ettől jó az egész. Saját bevallásuk szerint a zenéjük a hobbypopra, Art-fart rockra és technopunkra emlékeztet, jelentsenek is ezek a műfaji meghatározások bármit, és ha róluk van szó, akkor szószerint bármit!"

A Presszó Tangó Libidó korábbi dalaiba itt lehet belehallgatni vagy letölteni őket:
https://soundcloud.com/presszotangolibido


Az est programja:

20:00 Ricsárdgír
https://www.facebook.com/ricsardgir

21:00 Presszó Tangó Libidó
https://www.facebook.com/presszotangolibido


Belépőjegy opciók:

Alap koncertjegy:
500 Ft

Koncertjegy ropogós, friss lemezzel:
2000 Ft

Koncertjegy egy friss lemezzel és egy Keletközépeurópaival:
3000 Ft


Italakció:
"Másik ország" Kombó: korsó sör + Unicum = 700 Ft

Helyszín:
Muzikum Klub és Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
https://www.facebook.com/MuzikumKlub


Plakát: Hoffmanntamás Boldizsár.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés