A 20 fotóból álló sorozat az egykori szocialista blokk egyik kelet-európai országának nagykövetségén készült részben fikciós, részben dokumentarista projekt.

A felvételek egy ténylegesen létező, használaton kívüli kelet-európai nagykövetségen készültek. A felvételeken láthatók a 60-as évek bútorai, a falat népművészeti tányérok díszítik, az asztalokra apró szőtteseket dobtak.
   
A művész úgy döntött, némiképpen átalakítja az üres, elhagyott irodákat, tárgyalót és ezzel zavart idéz elő a szemlélőben, aki így képtelen eldönteni, hogy amit lát, igaz-e, vagy sem.
   
Így Grospierre a befogadót mintegy kafkai utazásra invitálja az üres irodákon keresztül, amelyek egyre inkább irreálissá válnak.

A hidegháború manipulatív diplomáciai módszereire - de épp így a keleti blokk előszeretettel használt fotómontázsaira - utaló képek dokumentaristának, vagyis objektívnek tetszenek, miközben a szemlélőjük valójában sosem tudhatja meg, hogy igaz-e vagy hamis az, amit lát - olvasható a Lengyel Intézet honlapján.
    
"Grospierre sorozatai mindenekelőtt a korábbi politikai valóság nyomait örökítik meg, a billogot, amely a minket körülvevő vizuális kultúrába beleégett, és amely lassacskán mégiscsak elveszti erejét" - írta a sorozatról Karol Sienkiewicz lengyel művészettörténész, kritikus a www.cultura.pl című lapon. 
   
Nicolas Grospierre a svájci Genfben született 1975-ben, jelenleg Varsóban él és dolgozik. 1997-1999 között a párizsi politikai tanulmányok intézetében tanult, diplomáját 1999-ben szerezte a londoni közgazdasági egyetem (London School of Economics) orosz és posztszovjet tanulmányok szakán. Elsősorban az épületfotózás izgatja, a volt kelet-európai országok szocializmusból maradt öröksége.
   
Grospierre 2008-ban Kobas Laksával, Grzegorz Piatekkel és Jaroslaw Trybussal közösen megkapta a 11. Velencei Építészeti Biennále Arany Oroszlán díját. 2011-ben a vizuális művészetek kategóriában elnyerte a Polityka című hetilap rangos Útlevél díját.
   
A fotókiállítás május 10-ig lesz nyitva.