Egyszer azt mondja neki az egyik barátja: Figyelj Zsolti! Olyan jópofák ezek a házszámok, látom, rákaptál, van már jónéhány. Érdekes lenyomatai a városnak, ahogyan más-más környezetben és különböző stílusjegyeket magukon hordozóan vannak odabiggyesztve a házfalakra, kerítésekre. Még a koruk is meglátszik rajtuk, meg szinte el lehet képzelni, hogy annak idején aki kiszegelte, sarkantyús csízmát vagy tüllboát viselt éppen. Az lenne igazán menő, ha ebből lenne egy szép sorozat, vagy 365 darab, mint mondjuk a napok száma egy évben, tudod. Fú te! Ez az ötlet most nagyon megtetszett! Ha befejeznéd a sorozatot, hogy meglegyen sorjában mind a 365, akkor én meg csinálnék hozzá egy frankó weboldalt, ahol ez megörökíthető és nyomon követhető, mit szólsz? - na, hát nagyjából így történt, hogy ez a fiú másfél év alatt lefotózott összesen 1260 db. házszámot, majd rendszerezte, szelektálta, a hiányzó ritkább darabokért komoly úttervezés után eltekert. Ja, mert hogy mindezt kerékpárja hátán, sok-sok kilométer letekerésével tette meg.



"Letekertem kb. 3500 km-t, kb. 10-szer lyukadt ki a kerekem, ebből egyszer hóviharban, egyszer zuhogó esőben, kétszer estem irdatlan nagyot, amit csodálatos módon én is és a felszerelésem is túlélt. Eltörtem két napszemüveget, két kerékagyat, elhagytam egy objektívsapkát, egyszer nekimentem egy lámpaoszlopnak, kb. 5-ször zavartak el melegebb éghajlatra és mindössze egyetlen néni volt szerte a városban, aki behívott az udvarba, hogy jobb szögből fotózzam a házszámot."
Így született meg a 365BUDAPEST nevű projekt, aminek ugyan gyakorlati haszna nem sok, de figyelemre méltó érdekesség számba viszont megy.
http://365budapest.com/

Ennek a fiúnak nyílt most kiállítása egyéb budapesti fotóiból, amik hangulatukat és témáikat tekintve Budapest olyan arcait, szociális mikroklímáit mutatják, amik főleg azok számára tűnnek elő, akik a mellékutcákban kóborolnak, bicikliznek sokat, elhanyagolva a Körút és az Andrássy fényeit.

A kiállításmegnyitón az Örökmozgó Filmmúzeumban levetítették a Nekem Budapest című filmet, a rendszeresen működő Városfilmklub keretei között. Ezek a rövidfilmek feltűnő párhuzamot mutattak a kiállítás fotóanyagának hangulatával. Ugyanolyan mellékutcás, mellékes történeteket láthattunk, amik azon kívül, hogy Budapesten játszódnak, ugyanebbe a rejtőzködőbb, személyesebb világba kukucskáltak bele, és mutattak meg belőle részleteket. Csak annyira mutattak meg teljes életeket, amennyire egy házszámtábla képes elárulni valamit a házról, melynek kerítésén függ. Zsolti azt mondja, az ő filozófiája az, hogy lényegtelen dolgokat mutasson meg. De kérdem én, nem a látszólag nem fontos elemekből áll össze az igazi lényeg? Nem abból, ami a kis utcákban, kapualjak mélyén, házibulikon, éjszakai trolibuszon, külvárosi kocsmában, krétaszagú tantermekben, margitszigeti futópálya melletti bozótban és a kirakat mögött játszódik? Dehogynem! Sokkal inkább, mint a Budai Várban a Mátyás-templom előtt fotózkodó turisták szeméből vagy az operaházbeli sminkfelhőkből vagy egy menő étterem speciálisan budapesti menüjéből tudható.

Vajon mi jellemzőbb egy adott városra, az útikönyvek által jól ismert nevezetességek világa vagy az ott élő mindennapi emberek élettörténeteinek összessége és azok jellemzői?

Molnár Zsolt kiállítása Urbánus élet/terek címmel megtekinthető az Örökmozgó Filmmúzeum előterében április 6.-áig. A Nekem Budapestet pedig, ami a végzős Filmművészetisek szkeccsfilmje, még vetíti néhány fővárosi mozi.