bezár
 

zene

2013. 03. 29.
Visszakérnék a Magyar Arany Érdemkeresztet a Magyar Gárda indulójának szerzőjétől
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felháborodtak, mivel, mint írják, a Kárpátia zenekar énekes- basszusgitárosa, a Magyar Gárda hivatalos indulójának szerzője, a szélsőjobboldal emblematikus figurája, a nyíltan uszító (pl. itt) Petrás János a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata állami kitüntetésben részesült. Bartók Béla tiszta forrásra vonatkozó szavait idézi három fiatal zeneszerző – Kákonyi Árpád, Matkó Tamás és Nagy Ákos – abban a levélben, melyet az ügyben Balog Zoltán miniszternek írtak. A levélhez online petícióban lehet csatlakozni.

prae.hu

A fiatal zeneszerzők március 27-én kelt, és szerkesztőségünkbe eljuttatott levelükben széleskörű szakmai összefogást kezdeményeznek, mivel a magyar zenei élet hivatalos szervezetei mindeddig nem ellenkeztek. Mint írják, ahhoz hasonlót, ami "a Himnusz méltó előadásának ügyében március 14-én, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, az Erkel Ferenc Társaság, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Muzsikus Fórum, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Magyar Kodály Társaság között jött létre." Céljuk az, hogy Balog Zoltán miniszter "kérje Petrás Jánostól a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata állami kitüntetésének visszaadását, mint ahogyan ezt Szaniszló Ferenc esetében már megtette."

A zeneszerzők emlékeztetnek rá, hogy a "kitüntetett, a díj átvétele után a Kuruc.info internetes portálnak a következőt nyilatkozta: Egészen pontosan a magyar nemzeti motívumokat [kérdés: az irredenta nótákat és a nyilas indulókat nevezzük magyar nemzeti motívumoknak?] rockzenével ötvöző zeneszerzői és dalszövegírói munkásság volt az indok. Ám ismét hangsúlyozom: én hiába írok jó szöveget, hiába szerzek jó dallamot, ha nincs az a fogadóközönség, aki egyetért ezzel az értékrenddel. Amikor ezt mondtam Balog Zoltán miniszternek, ő is elismerte."

Kákonyi Árpád, Matkó Tamás és Nagy Ákos azt kérdezik a minisztertől, hogy valóban egyetért-e "a Kárpátia szövegeivel és ideológiájával? Egy ilyen magas állami kitüntetés odaítélésekor milyen szakmai véleményező bizottság ül össze? Jelen esetben ez a bizottság összeült-e? Ha igen, milyen szakmai szempontokat vettek figyelembe? Egyáltalán támogatták-e a díjazottat? A morális felháborodáson felül, amely végigsöpört az egész országon számolt-e azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy Dr. Bakay Kornél, Szaniszló Ferenc és Petrás János neve külhonban is visszatetszést keltő lesz majd, így diplomáciánkra is kihat?"

Felhívják rá a figyelmet, hogy a Kárpátia nevű "együttes szövegei, felhasználva a zene "nevelő szerepét", annyira nem is bújtatott kirekesztő, gyűlölködő hangot ütnek meg."

A teljes levél ide kattintva olvasható
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés