bezár
 

zene

2013. 03. 29.
Locsolóbált rendeznek hétfőn a Fonóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Locsolóbált rendeznek hétfőn este a Fonó Budai Zeneházban a Buda Folk Band, a Berka zenekar és Kodoba Florin, a Magyarpalatkai Banda prímása közreműködésével.

prae.hu

Az év legbolondabb napján, április elsején, amely idén egyben húsvét hétfője, a Fonóban igazi örömzenével várják az érdeklődőket. A Buda Folk Band hazai és európai fesztiválokon öregbíti és teremti újra a magyar népzenét, a Berka kéthetente megtölti a Fonót táncházas közönségével, Kodoba Florin magyarpalatkai prímás tudása pedig messze földön híres - írták a szervezők az MTI-nek.
   
A 2007-ben alakult Buda Folk Band tagjai gyerekkoruktól foglalkoznak a magyar és más kelet-európai népek zenei hagyományával. A népzene mellé más zenei műfajokból is merítenek, ez adja a rájuk jellemző sajátos, színes zenei vegyületet. Zenéjüket úgy nevezték el, hogy "világi" népzene, amely arra utal, hogy meggyőződésük szerint a magyar népzene önmagában is világzene. Hangszereik között szerepel a kaval, a tambura, a koboz és a tangóharmonika. A Buda Folk Band első lemeze, a Sűrű vándor 2011-ben jelent meg.
   
A kéthetente a Fonóban saját táncházat tartó Berka muzsikus-pedagógusokból alakult. Az évek során közönségük egyre bővült és minden második pénteken hajnalig tartó mulatsággal - a Felvonó zenekarral közösen - töltik meg a Fonó termeit.
   
Martin Kodoba Florin a Magyarpalatkai Banda prímása. A több évtizedes múlttal rendelkező együttes a táncház-mozgalom egyik legismertebb és legkedveltebb adatközlő vonószenekara. Az erdélyi hangszeres népzene utolsó képviselői közé tartozik, állandó vendége a magyarországi népzenei rendezvényeknek.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés