bezár
 

zene

2013. 03. 25.
A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bartók Béla születésnapjának tiszteletére, a Budapesti Tavaszi Fesztivál fontos eseményeként adja március 25-i hangversenyét a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) Kocsis Zoltán vezényletével. Az együttes másnap Bogotába utazik, az első Beethoven Fesztiválra.

prae.hu

A fesztiválkoncerten Bartók Concertóját hallhatja a közönség. A már az Egyesült Államokban élő zeneszerző utolsó műveinek egyike ez, amely 1944. december elsején Bostonban szólalt meg először, majd 1945 februárjában készült el a végső változat. Az est első számaként - felkészülve a bogotai fellépésükre is - Beethoven IV., G-dúr zongoraversenyét játssza az olasz zongoraművész Andrea Lucchesini.

A darab szólistája Bogotában Ingrid Fliter lesz, aki Kocsis Zoltán felfedezettjének és szinte tanítványának számít, ma nagy együttesek és karmesterek egyik keresett művésze - hangsúlyozta Kovács Géza főigazgató.

Elmondta: "a tervek szerint a versenyművet játszotta és a zongora mellől vezényelte volna Kocsis Zoltán. Erről az élményről a bogotaiaknak sajnos le kell mondaniuk. Súlyos műtétje után, amelyből ugyan remekül felépült, orvosai nem engedik el a hosszú repülőútra, és a különleges magaslati körülmények közé."

Csaknem egy teljes napot töltenek a zenészek repülőn. A bogotai repülőtér neve ugyan csábító: El Dorado - jegyezte meg a főigazgató -, de 2600 méter magasan fekszik, csakúgy mint a város. "Ez a fúvósok számára komoly erőpróba lesz, hiszen a ritka levegőben is világszínvonalúan akarnak játszani. De a többiek vörös vértestjei is keményen dolgozhatnak az oxigénért."

Örömükre kiváló "beugró karmestert" találtak - mutatott rá Kovács Géza - Kovács Jánost, aki a zenekar előző, 1997-es brazíliai turnéját is teljesítette.

"Nem tagadom, logisztikai szempontból is izgalmat keltő ez a vendégjáték, a hangszereknek is el kell jutniuk Bogotába, egy teherautó viszi őket Madridba, ahonnan repülővel szállítják tovább. Mivel hétfőn itt játszunk a Müpában, meg kellett osztanunk a hangszerparkunkat, sőt kölcsön instrumentumokat is igénybe veszünk."

A Bogotai Nemzetközi Zenei Fesztivált március 27. és 30. között első ízben rendezik meg. Az esemény egyik kiemelt vendége a Nemzeti Filharmonikusok. A Nemzeti Filharmonikusok három koncertet ad március 27-én, 28-án és 30-án. Ezen a három esten négy Beethoven-szimfóniát szólaltatnak meg, a G-dúr zongoraversenyt, a Coriolan-nyitányt, valamint a Hegedűversenyt, Viktoria Mullova közreműködésével.

Az NFZ a négy szimfónia közül először a negyediket, majd az ötödiket adja elő, március 30-án pedig az első szimfóniát követően a kilencedik hangzik el a fesztivál által szerződtetett nemzetközi szólistagárda és a helyi operaház kórusának közreműködésével.

A fesztivál repertoárja igen gazdag: a 4 nap alatt 55 koncertet tartanak tizenkét helyszínen, 420 művész közreműködésével. A Nemzeti Filharmonikusokon kívül a két legnagyobb kolumbiai szimfonikus együttes lép fel, valamint a Rotterdami Szimfonikusok játszanak.

A szólisták közül ott lesz Borisz Berezovszkij, Augustin Dumay, a szintén francia Ysaye Quartet és még sok-sok európai muzsikus. Elhangzik valamennyi vonósnégyes, az összes zongoraszonáta, mindegyik szimfónia és versenymű, a hegedű-zongora-szonáták java, valamint triók, sőt más szerzők Beethovenhez kapcsolódó művei is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés