zene
2013. 03. 13.
Kevesebb, mint 2 hét, és Budapesten köszönthetjük a Simply Red együttes legendás énekesét, Mick Hucknall-t
2013. március 25. Papp László Budapest Sportaréna
Mick Hucknall, a Simply Red énekese bejelentette, hogy 2013-ban American Soul elnevezésű, első szóló turnéjára indul, amely a két éve feloszlott zenekar frontemberének pályafutásában egy új fejezetet nyit. Mick Hucknall a Simply Red alapítója, névadója és frontembere volt, 25 éves pályafutásuk alatt több mint 50 millió albumot adtak el és 10 millió ember látta világszerte a koncertjeiket.
Első szólóturnéján a műsor gerincét az ősszel megjelent American Soul című albumának dalai adják, de természetesen nem hiányozhatnak a legnagyobb Simply Red slágerek és Mick Hucknall személyes kedvenc feldolgozásai sem.
Az estét, ahogy egész Kelet-Európában, így nálunk is a horvát Gibonni kezdi 8 óra körül, Mick Hucknall 9 óra magasságában lép színpadra 7 fős kísérőzenekarával és közel 2 órás koncertet ad.
A produkció, bár kisebb, színházi kialakítású koncertként fut mindenhol, de ehhez is mindent maguk szállítanak városról városra. A 12 fős saját stábnak 20 helyi technikus segédkezik az építésben, 2 kamion és 2 busz szállítja a felszerelést és a stáb nagy részét.
Mick Hucknall Bécsből érkezik Budapestre és rögtön a koncert után már utazik is tovább a másnapi lengyel fellépésre. Semmilyen extra kívánsága nincs a szervezők felé, az öltözőjét is kizárólag funkciójának megfelelően kell berendezni, egy kanapéval, tükörrel és egy ruhaállvánnyal.
A koncertre semmilyen hang- vagy képrögzítő eszközt nem lehet behozni, ezt a bejáratnál a biztonsági emberek ellenőrizni fogják.
A március 25-i budapesti koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról