bezár
 

zene

2013. 03. 09.
Bëlga: 15 éves jubileumi koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenötödik születésnapját ünnepli a Bëlga, a legkülöncebb, egyben legmasszívabb rajongótáborral rendelkező hazai hiphop-csapat. Bauxit, Még5lövés, Tokyo és Titusz március 14-én csütörtökön az újbudai A38 állóhajón ünnepel.

prae.hu

Másfél évtizeddel ezelőtt, 1998. március 15-én lépett fel először a Bëlga a Kálvin téri aluljáróban, a Chachacha előtt. A jubileum kapcsán a vicces, (ön)ironikus, néha szabadszájú csapat turnéra indul, aminek nyitó állomása lesz az A38-on, ahol az eddigi munkásságot összegző műsor lesz - írták a szervezők az MTI-nek.

A Bëlga a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából alakult, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a bëlgás stílusra, amelynek zenei alapjait a feltörekvő producer, Dj Titusz (Bicskei Titusz) teremtette meg. A három rapper, Bauxit, Még5lövés és Tokyo azóta is szövegel, Titusz a zenét csinálja (Sickratman és Lord Cursor időközben távozott). Az első lemez, a Majd megszokod a mindent elsöprő Nemzeti hip-hoppal 2002-ben jelent meg (a dal szerepelt Jancsó Miklós Kelj fel komám, ne aludjál! című mozijában), azóta még tíz stúdió- és egy koncertlemezt készítettek. Utóbbi csak pendrive-on jelent meg, 2010 tavaszán meg volt olyan, hogy négy hónap alatt négy anyagot tettek közzé.

Bár a Bëlga hiphop-zenekarként vonult be a köztudatba, szövegeik szürreálisak, parodikusak, Titusz zenéi olykor precízen kidolgozottak, máskor szándékosan blődök. A műfaji és stílusbeli határok nem igazán érdeklik őket. Olyan hatalmas slágereket írtak, mint A gyaloglás vége, az Ovi, a Kalauz, a Képviselő boogie, a Mit parodizálsz, az Az a baj, a Gépkocsi vagy az ős-Beatricétől átvett Gyere kislány, gyere.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés