bezár
 

zene

2013. 03. 07.
Haja Zsolt énekli Olivier szerepét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hétfőn este indul a Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája Richard Strauss-sorozata, a zeneszerző utolsó operáját, a Capricciót játsszák neves vendégénekesekkel. Az előadás egyik fontos magyar szereplője Haja Zsolt a költő, Olivier alakjában.

prae.hu

A Debrecenben született fiatal magyar bariton rövid kitérőt tett tenor szerepkörben, amelynek utolsó állomása a Richard Strauss-opera. "Rendkívül nehéz a zene, de igen jól érzem magam Olivier szerepében. Az első összpróbán túl azt mondhatom, jó a közös munka a rangos kollégákkal, amit a produkció motorja, Kocsis Zoltán irányít" - mondta el az MTI-nek az énekes. 
   
A produkció, amelyet csütörtökön megismételnek, német nyelvű, a szöveget magyarul feliratozzák. "Rebekka Stanzel rendezi az előadást, amely a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem lehetőségeihez mérten szcenírozott, tehát kívülről kell tudnom a szerepet, kottát nem használhatok. Hagyományos figurát vár tőlem a rendező, olyasvalakit, aki a versenyhelyzetekben rendszerint vesztésre áll" - tette hozzá Haja Zsolt. 
   
Elmondta, hogy fél évig próbálkozott a tenor szerepkörrel, de többek tanácsára visszatért a bariton figurákhoz, így jövőre Kodály Háryjának címszerepét énekli az Erkel Színházban. Ismét játssza majd Papagenót A varázsfuvolában, Falke doktor lesz A denevérben és Schaunard a Bohéméletben. Szülővárosában pedig A sevillai borbély főszerepét, Figarót alakítja. 
   
A Capriccióban Madelaine grófnőt a budapesti előadásokban a Bécsi Operaház magánénekese, Raimondi Ildikó énekli, további sztárvendég lesz Franz Hawlata, Bo Skovhus és Jörg Schneider.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés