bezár
 

zene

2013. 03. 04.
Kantharosz Gála április 4-én Győrben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kantharosz Gálát, a térség egyik legjelentősebb jótékonysági rendezvényét április 4-én tartják meg Győrben.

prae.hu

Az idén már negyedik alkalommal lesz jótékonysági koncert és borárverés a Győri Filharmonikus Zenekar és nyolc civil szervezet összefogása nyomán - közölték a szervezők egy hétfői sajtótájékoztatón.
   
A rendezvény jelképe a kantharosz, Dionüszosz isten kétfülű ivóedénye, amely ezúttal a muzsikát szimbolizáló lantot öleli körül - mondta Pió Márta, a gála gesztora az MTI-nek. 
   
Az elmúlt három évben 13 millió forintot meghaladó összeggel támogatta a gála fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó szervezetek fennmaradását, fejlesztését - mondta el Tagai István, az Európai Borlovagrend első legátja.
Az idei gálát is Magyarország legnevesebb borászai segítik. Különleges boraikra licitálhat majd a közönség, miközben a Győri Filharmonikus Zenekar borhoz illő könnyű muzsikákkal gondoskodik a jó hangulatról.

A borkülönlegességeken kívül pálinkaritkaságokra is licitálhatnak a vendégek. 
   
Az est bevételét a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének, a Fekete István Általános Iskolának, a "Mit tehetnék érted?" Autista Otthon Alapítványnak és a Győr Újvárosi Gyerekekért Alapítványnak ajánlották fel a szervezők. Az idén először közönségszavazás is lesz: belépőjegyükkel a támogatásra sikertelenül pályázó szervezetek közül választhatnak egy további díjazottat a résztvevők.
   
Támogatását jelentette be a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is: a legnagyobb értékben licitáló résztvevőt egy Ország Lili-nyomattal lepi meg közgyűjtemény.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés