art&design
2013. 02. 27.
Elhunyt Tarczai Béla fotóművész
Életének 91. évében rövid betegség után kedden elhunyt Tarczai Béla fotóművész - tudatta a Magyar Fotóművészek Szövetsége szerdán az MTI-vel.
Tarczai Béla pályafutása alatt mintegy félszáz hazai kiállítást szervezett és rendezett. Tizenöt egyéni tárlata volt itthon és külföldön, életmű-kiállítását 2002-ben, 80. születésnapja alkalmából rendezték meg a Miskolci Galériában. Ezen kívül számos csoportos pályázaton, kiállításon vett részt, több díjat nyert.
Utolsó tárlatát 90. születésnapja alkalmából 2012. december 12-én nyitották meg a Miskolci Galéria Feledy-házában.
Fotóelméleti munkássága alatt számos írása jelent meg a Fotó, a Fotóművészet, a helyi lapok vagy a Museumsblatt és a Drezdában megjelenő Rundbrief Fotografie hasábjain. 1985 óta fotómuzeológiával és vizuális antropológiával is foglalkozott. A Herman Ottó Múzeumban létrehozta a fotótörténeti gyűjteményt.
Tarczai Béla 1922. október 21-én született Miskolcon, a közgazdasági egyetemet 1946-ban, az ELTE posztgraduális művészettörténet és esztétika szakát 1975-ben végezte el. Gimnazista kora óta fényképezett, mestereinek a kor miskolci és más magyar nagyságait tartotta. 1942-ben kezdte szülővárosában szervezni az amatőrmozgalmat, 1951-ben alapította a Miskolci Fotóklubot - olvasható a Magyar Fotóművészek Szövetsége MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A fotóművész a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének tagjaként is tevékenykedett, titkára volt a Borsod megyei szervezetnek, 2005 márciusáig pedig az országos szervezet alelnökeként is dolgozott. Ebben a témakörben két könyve és sok szakcikke jelent meg különböző lapokban és múzeumi évkönyvekben.

További írások a rovatból
Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: TAVATE: lebegés című tárlata az acb Galériában
Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról, Inda Galéria / Budapest
Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Más művészeti ágakról
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról