bezár
 

zene

2013. 02. 25.
A Dal első középdöntője volt az eddigi legnézettebb
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor eddigi legnézettebb adása volt a szombati első középdöntő, amelyet 1 millió 143 ezren néztek - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

Az összegzés szerint az M1-en és a Duna Worldön párhuzamosan sugárzott élő adást az éppen tévézők 23,5 százaléka választotta, ami 1 millió 143 ezer nézőt jelent. A vasárnap esti középdöntő sem maradt el a szombatitól: ekkor is több mint 1 millió nézője volt a műsornak. 
   
Szombaton több mint 2,5 millióan néztek bele a majdnem két és félórás showba, vasárnap pedig 2,3 millióan. Az adatok szerint a két napon összesen több mint 3,4 millióan követték figyelemmel hosszabb-rövidebb ideig a műsort - részletezte az adatokat az MTVA tájékoztatója.
   
A Dal saját műsorsávjában mindkét este a legnézettebb műsor volt: a rangsorban utána következők nézőszáma csaknem félmillióval maradt el az eurovíziós show nézettségétől - olvasható a közleményben.
   
A hétvégi két középdöntőben kilenc-kilenc dal versengett a március 2-i döntőbe jutásért. Szombaton a zsűri Kállay-Saunders Andrást és Rácz Gergőt, a nézők pedig Cserpes Laurát és Keresztes Ildikót juttatták tovább.

A vasárnapi adásban a zsűri Vastag Tamásnak és Radics Giginek szavazott bizalmat, a nézők pedig a legtöbb sms-t az Agárdi Szilvia-Pál Dénes duóra, valamint ByeAlex produkciójára küldték. A tévénézők a két középdöntő alkalmával összesen 170 ezer sms-ben voksoltak kedvencükre.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés