bezár
 

zene

2013. 02. 25.
Brazil karmester vezényli a Nemzeti Filharmonikusokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bécsben született vagy a városhoz fűződő műveket játszik csütörtök este a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) a Művészetek Palotájában. A hangversenyt a Rio de Janeiró-i Brazil Szimfonikus Zenekar és a Calgary Szimfonikusok zeneigazgatója, Roberto Minczuk vezényli.

prae.hu

A hangverseny első felében a 115 éve született Erich Wolfgang Korngold Sok hűhó semmiért című zenekari szvitjét játsszák. Majd Mozart C-dúr zongoraversenyét Pascal Rogé francia zongoraművész szólaltatja meg - közölte az MTI-vel Bukta Julianna sajtómenedzser. 
   
Bécsi palotákban játszódik A rózsalovag című Richard Strauss-opera, a koncerten a szvitváltozat hangzik el, az estet ifj. Johann Strauss-keringők és -polkák zárják. 
   
A művek egy részét a Grammy- és Emmy-díjas brazil karmester javasolta, a másikat pedig a zenekar választotta. Roberto Minczuk azzal kezdte a munkát, hogy meghallgatta a zenekar hangzását. 
   
"Érdekelt, hogy mit mutat az együttes muzsikálás közben. Ha egy különleges zenekarhoz látogatok, mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Budapesten, élvezet a zenélés ilyen magas szinten" - vélte. 
   
Erich Wolfgang Korngold csodagyerekként indult: 11 évesen a bécsi udvari opera mutatta be balettjét, 22 éves korára pedig - amikor kísérőzenét írt Shakespeare drámájához - már komoly szimfonikus művek sorakoztak mögötte. Később Hollywoodba ment, és ragyogó pályát futott be a szimfonikus filmzene atyjaként, két Oscar-díjat is kiérdemelt. 
   
A csütörtöki koncert szólistája, az 1951-ben született Pascal Rogé a francia zongoramuzsika - Debussy, Fauré, Ravel, Poulenc zenéinek - nagykövete, de a bécsi klasszikus szerzők kompozícióival is nagy elismerést szerzett.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés