irodalom
2013. 02. 19.
Az MTVA saját halottjának tekinti Jurkovics Jánost
Saját halottjának tekinti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jurkovics Jánost, a közmédia Szegedi Stúdiójának néhai vezetőjét - tájékoztatta az MTVA Sajtóirodája kedden közleményben az MTI-t.
Az újságírót hosszú betegség után 53 éves korában érte a halál.
Jurkovics János a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a MÚOSZ újságíró-iskolája elvégzése után, 1984-ben a Szolnok Megyei Néplapnál kezdett el dolgozni, majd több kollégájával együtt megalapította a Maholnap című, rendszerváltozást szorgalmazó hetilapot. Később létrehozta a Telegráf című újságot, amelyet főszerkesztőként jegyzett.
Az újságíró 1992-ben kezdett el a Magyar Televízió híradójánál dolgozni. A következő esztendőtől a szolnoki tudósítói posztot töltötte be, egy országrész történéseiről informálta napról-napra a nézőket, egyúttal az MTV számos műsorának - A hét, Parlamenti Napló, Patrin, Mérleg, Aranyfüst - rendszeres alkotója volt. Az MTV Szegedi Körzeti Stúdióját 2001 óta irányította.
Nevéhez több könyv, riport-dokumentumfilm fűződik, munkásságát számos szakmai díjjal ismerték el.

További írások a rovatból
Kemény Lili Nem című kötetéről a miskolci bemutatón Moklovsky Rékával beszélgetett
Más művészeti ágakról
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról