bezár
 

zene

2013. 02. 14.
A magyar rendezésű Aida Rijekában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már Rijekában próbálja Verdi Aida című operáját Kovalik Balázs, aki Zágráb után a kikötővárosban is bemutatja a világhírű mű formabontó feldolgozását. A fővárosi előadások sikeresek voltak, Rijekában február 22-én lesz a bemutató.

prae.hu

Zágrábban, közvetlenül az Aida január 25-i premierje után még bukásról cikkezett a horvát sajtó, közben mind a hat előadás telt házzal ment egyre fiatalabb közönséggel, és még a jegyüzérek is megjelentek. 
   
Kovalik Balázs Rijekából telefonon elmondta az MTI-nek, hogy a zágrábi premieren történt "álbalhé" után az opera megtalálta közönségét, és a színház vezetése még négyszer kitűzte volna a darabot, mert annyi jegyigény érkezett, de nem lehetett, mert a koprodukciós partnernél, Rijekában kell játszani. 
   
A nagy kikötőváros operájában a darab énekes szólistái nagyjából azonosak a zágrábival, Kovalik most a helyi kórussal és a tánckarral próbál, bár ők is elmentek Zágrábba a próbaidőszak alatt, és ott is gyakoroltak a rendező irányításával. 
   
A zágrábi Nemzeti Színház előadásait végül is sikernek lehet elkönyvelni, de valójában mi is a siker? - tette föl a kérdést a rendező. Az, hogy a premieren bravóznak és a negyedik előadásra az opera unalomba fullad, vagy az, ha beszélnek a darabról, mert az gondolatokat ébreszt, és az emberek kíváncsiak lesznek rá. "Ez volt a cél és, ha ezt elértük, sikeresnek mondhatjuk magunkat" - fogalmazott Kovalik Balázs.
   
Elmondta, hogy Branko Milanovic, a színház operatagozatának vezetője kereste meg, mert Anna Lederer intendással együtt megpróbálják bevezetni a zágrábi operatársulatot a nemzetközi körforgásba.

Az opera nemzetközi műfaj, és nem tesz jót neki, ha belterjessé válik - jegyezte meg. Mindkét vezető több rendezését látta a világban, ezek alapján döntöttek meghívásáról. Újító, formabontó Aidát akartak látni.
"Életem nagy részét külföldi operaházakban rendezéssel töltöm és valóban könnyebbség, ha van folyamatosság, ha az ember ismeri az adott opera belső életét és a külső környezetet. Egy idegen társulattal előbb meg kell ismerkedni, ez mindig energiákat követel az embertől. Szeretek visszajárni oda, ahol már tudom, hogy mik a játékszabályok, hogyan gondolkodnak az emberek a színházban és azon kívül" - fejtette ki a rendező.
   
Az ismeretlen terep viszont újabb kihívást jelent, sőt felfrissülést hoz. Az ember nem süppedhet be a karosszékbe, nem nyugodhat le, mert a kérdéseket újra fel kell tenni. "Általános tendencia, hogy hajlamosak vagyunk az operánál, de az operetteknél is elringatni magunkat, holott a daraboknak üzenetük van, komoly, keserű vagy ironikus, éles társadalomkritika. Erről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni" - jegyezte meg. 
   
Az Aida előadásai között akad olyan, ahol van elefánt és teve is, de egy országban több operaház is van, például mondják, hogy a spliti opera milyen szép, tradicionális Aidát csinált. Miért ne lehetne más szemléletű, felrázó Aida-előadás is ugyanabban az országban - vetette fel.

Többféle gondolkodás van - ez az élet, legyen ilyen is meg olyan is, mindegyikből lehet tanulni, "nekem ez az álláspontom, én ezt tudom képviselni a munkáimmal, mert ez érdekel. Az nem, hogy rendezzek egy szép, piramisos operát a veronai Arénában" - összegezte Kovalik Balázs.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés