bezár
 

zene

2013. 02. 07.
Dzsessz a Múzeum utcában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra lesznek dzsesszprogramok a felújított Kossuth Klub Múzeum utcai épületében, a Muzikum Klubban: két sorozat is elindul, az egyik a műfaj elektronikus vonulatával várja a közönséget, a másik néhány neves dzsesszista apát és fiát mutatja be.

prae.hu

Két bevezető, kísérleti esten már túl vannak - mondta el a sorozat szerkesztője, Maloschik Róbert szakíró csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Az épületben működött a Budapest Jazz Klub, amelynek kiköltözése után a megújult ház programkínálatból hiányzott a dzsessz műfaj.
 
Mint a szerkesztő megjegyezte, ügyel arra, hogy a korábbi koncertektől eltérő, és a jelenlegi kínálatban is egyedi fellépéseket szervezzen.
Február 21-én a Stubicz Gábor (trombita) és Benkő Dávid (billentyű) alkotta Substones duó játszik, a későbbiekben a Bass Loco, a Sütő Marci Loop Bazar, a The Butterfly Effect, a Black Boyz lép pódiumra az Elektronika, vagy amit akartok sorozatban. 
   
Az Apák és fiúk szériában Gyárfás István és Attila, Oláh Árpád és Tzumo, Dés László és András, valamint Borbély Mihály és Miklós estjére számíthat a közönség. 
   
Gyenes Ádám, a klubot működtető nonprofit egyesület egyik vezetője azt tervezi, hogy szerdánként vagy csütörtökönként, vagy mindkét napon gasztro-dzsessz estekkel is bővíti a kínálatot, hiszen a ház már éttermet is működtet. 
   
A klub kapcsolatban áll stratégiai befektetőként a francia L'Harmattan holdinggal, amelynek magyarországi leánycége a L'Harmattan Könyvkiadó. A francia központ évente 3000 könyvet és 700 folyóiratot jelentet meg. Tulajdonában van a Théatre Lucernaire, amellyel a Muzikum Klub megállapodást kötött, és felvette a kapcsolatot a Maison des Cultures du Monde-dal, csatlakozott az európai klubokat összefogó világzenei hálózathoz is. 
   
A folyamatosan működő Kossuth Klub felújítása során akusztikai javításokat is elvégeztek és modern hangtechnikát is beszereztek.

Ágoston Eszter programigazgató hangsúlyozta, hogy erős az elköteleződésük a dzsessz mellett, de más műfajokban is teret adnak magyar és külföldi feltörekvő fiatal tehetségeknek. Csütörtökön este először a Dagadana ukrán-lengyel világzenei formáció lép fel. Utánuk a Hypnosis koncertje hallható.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés