bezár
 

zene

2013. 02. 06.
Cirkuszhercegnő: magyar siker Moszkvában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Cirkuszhercegnő című operett "székes" jelenetével és több operett slágerrel arattak nagy sikert a Budapesti Operettszínház szólistái kedden a moszkvai konzervatóriumban.

prae.hu

A Csajkovszkijról elnevezett, nemrég felújított konzervatórium több ezer nézőt befogadó koncerttermében először tartottak ilyen különleges előadást, amelyet Kálmán Imre emlékének szenteltek magyar és orosz operettművészek fellépésével - mondta az MTI-nek a késő estébe nyúlt koncertet követően az operett est ötletgazdája, Kszenyija Zsarko, a Moszkvai Operettszínház vezető karmestere.
   
"Tudja, a próbát látva egyrészt mindenki rohant lefoglalni a legjobb helyeket, másrészt az egész konzervatóriumi vezetés, a műszakiak, mindenki tűkön ült és amiatt aggódott, hogy mi lesz a mikrofonokkal, a színpaddal. Le akartak beszélni bennünket a táncbetétekről, mert attól féltek, hogy leszakadnak a vezetékek" - idézte fel utólag már nevetve a történteket a népszerű orosz karmesternő.
   
"Az is nagy teher volt, hogy a falakról Bach, Schumann, Beethoven és társaik néztek le ránk" - jegyezte meg tréfásan Szendi Szilvi, a Budapesti Operettszínház szólistája. A szubrett Peller Károly táncos-komikussal lépett föl Moszkvában.
   
A koncerten több neves magyar operett szerzőtől, köztük Huszka Jenőtől is hallhatott ismert melódiákat a moszkvai közönség. Peller Károly Pjotr Boriszenkóval, a Moszkvai Operettszínház szólistájával adta elő bravúros tánccal, vastaps kíséretében a Csárdáskirálynőből a Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád kezdetű dalt.

Nem kevésbé bravúrosra sikeredett a Cirkuszhercegnőből az Induljunk, van egy hely, vagyis ahogy a művészek hívják, a "székes szám", amelyet ezúttal kétszer kellett megismételni a közönség előtt a karmester kérésére. Szendi Szilvi ezt az akrobatikus produkciót Oszvald Marikától örökölte, és mint elmondta: ezt minden szubrettnek kötelező tudnia otthon, a Budapesti Operettszínházban.
   
A konzervatóriumi operett estet a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központja támogatta. Baranyi András igazgató örömmel állapította meg, hogy annak a kiváló partnerségnek köszönhetően, amelyet Kszenyija Zsarkóval és a Moszkvai Állami Konzervatóriummal kialakítottak, kétezer ember ünnepelhette a magyar és orosz operettművészek műsorát. 
   
Az igazgató azt is elmondta, hogy Peller Károly Moszkvából Nyizsnyij Novgorodba utazik tovább, ahol a február 7-én kezdődő Magyar Napok keretében sorra kerülő operett esten Bordás Barbara lesz a partnere.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés