bezár
 

zene

2013. 01. 28.
Koncertezett a londoni földalattin toborzott zenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megtartotta első koncertjét az a brit zenekar, amelynek csupa ismeretlenből álló tagjait kivétel nélkül a londoni földalattin toborozták.

prae.hu

Shaun Buswell, az együttes "vezetője" több mint háromszáz embert kérdezett meg a metrón, hogy csatlakozna-e kezdeményezéséhez. A Shepherd's Bush Empire koncertteremben rendezett előadás bevételével ugyanis a Daytrippers nevű, beteg gyermekekkel foglalkozó alapítványt támogatta az alkalmi együttes.
   
A harminchat éves zenész egy sor alapvető feltételt szabott a maga számára a zenekar tagjainak a "kiválasztásánál". Eleve kizárta azokat, akiket személyesen ismert. Valamennyiükkel a földalattin kellett először találkoznia, és kikötés volt az is, hogy náluk legyen a zeneszerszámuk.
   
A BBC News jelentése szerint végül is csaknem hetven tagú lett a fölöttébb szokatlan együttes. "Csodálatos módon minden helyre találtam valakit, egyedül angol kürtösünk nincs..." - közölte Buswell.
   
Elmondása szerint a zenészek között vannak olyanok is, akik mögött jelentős zenei karrier áll. A trombitás például Ray Charlesszal játszott együtt egy lemezen, mások komoly együttesek tagjaiként léptek fel, és sikerült beszerveznie a Királyi Zeneakadémia néhány diákját is.

A zenekarhoz tartozik egy ikerpár, amelynek tagjaival két hónapnyi időkülönbséggel találkozott, igaz, ugyanazon a metróállomáson: egyikük hegedül, a másik brácsázik. Az utoljára "leszerződött" zenekari tagról, aki a bariton tubát szólaltatja meg, pedig kiderült, hogy a londoni közlekedési vállalat alkalmazottja.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Kritika Kemény Lili Nem című regényéről
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés