színház
A Talking Head című előadásban az osztrák koreográfus, Chris Haring kétfős társulata, a Liquid Loft isteni nézőpontból, de humorral értékeli azt a kommunikációs őrületet, amit a facebook, a twitter, a skype és társai teremtettek. A valóságok folyamatosan átértékelődnek; a testek, a hangok, a nyelvek eltorzulnak, illetve átalakulnak szövegszobrokká. A Talking Head szórakoztató és intelligens módon mutatja be az önazonosság megtalálására irányuló vágyat a minket körülvevő digitális infó- és képáradatban.
Chris Haring koreográfus 2005-ben alapította a Liquid Loft társulatot negyedmagával: Andreas Berger zenésszel, Stephanie Cumming táncossal és Thomas Jelinek dramaturggal. Az előadásaikban és installációikban a kortárs táncot más műfajokkal ötvözik; dolgoznak vizuális művészekkel, filozófusokkal, írókkal, színészekkel is. A Liquid Loft másik ismérve az új technológiai vívmányok felhasználása és kommentálása. A társulat különleges vizuális nyelve, kiváló színpad- és díszlettervei nemzetközileg elismertek, számos nagynevű díjat is nyertek – többek között a 2007-es Velencei Biennálén a legjobb előadásnak járó Arany Oroszlán díját.
Chris Haring a Fremdkörper (Idegen test) című emlékezetes koreográfiájával éppen hat éve, 2006 januárjában járt a Trafóban.
![](/prae/upload/talking head (c) loizenbauer.jpeg)
LIQUID LOFT/CHRIS HARING (A):
Talking Head
matrjoska avatár, hangköltészet, Cinéma Vérité
Koreográfusok új utakon sorozat!
Tánc
2013. január 25-26., 20h
Facebookra táncolnak és Skype-ot vetítenek a Trafóban!
Előadás és koreográfia: Stephanie Cumming, Luke Baio
Művészeti vezetés és koreográfia: Chris Haring
Hang és komponálás: Andreas Berger
Színpad- és fényterv: Thomas J. Jelinek
Díszletterv: Gerald Priewasser
Produkciós asszisztens, kutatás: Marlies Pucher
Technikai vezetés: Roman Harrer
Videotechnika: Ella Esque, Niki Passath
Elmélet és szöveg: Fritz Ostermayer
Videós: Michael Loizenbauer
BESZÉLGETÉS / KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
Január 25-én, pénteken az előadás után Nemes Attila, a Kitchen Budapest programtanácsadója beszélget Chris Haring rendezővel (angolul, magyar tolmáccsal).
Részlet az előadásból :
<iframe width="420" height="236" src="http://www.youtube.com/embed/toDlTKTgJN8" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Produkciós együttműködő / A production by Liquid Loft in collaboration with Tanzquartier Wien.
Támogatja / Liquid Loft is supported by MA 7 Kulturabteilung Stadt Wien, BMUKK for
Unterricht Kunst und Kultur.
Az első Talking (He)ads-ben Szabó György, a Trafó alapító igazgatója, Juhász Dóra, a Frenák Pál Társulat művészeti menedzsere és Simkó Beatrix kortárs táncos/performer adnak útravalót a Talking Head megtekintéséhez, nem csak diákoknak!
<iframe title="indavideo video player" scrolling="no" class="indavideo-player" id="player-0aa503a5ec" type="text/html" width="420" height="236" src="http://embed.indavideo.hu/player/video/0aa503a5ec/" frameborder="0"></iframe>
Képek: (c) Michael Loizenbauer