bezár
 

zene

2013. 01. 09.
A techno lüktetése várja a bálozókat Bécsben
2013. január 12., Wiener Techno Ball, Volksgarten, Burgring 1., 1010 Vienna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Január 12-én rendezik meg Bécsben a Technobált. Az immár négy éves hagyományra visszatekintő rendezvény egy rendhagyó báli éjszakát ígér az elektronikus zene bűvöletében. (Fotó: © WIENER TECHNO BALL)

prae.hu

A Volksgarten táncparkettjén idén sem háromnegyedes ütemben pördül-fordul a vendégsereg, hiszen a tehno négynegyedes lüktetése várja majd őket. A ruhák bolondos kavalkádja idén is garantált, a szervezők az estélyitől és frakktól kezdve koktél- és dirdl ruhán át a különböző jelmezekig bármiben szeretettel várják a vendégeket. Természetesen idén is lesz Styling Corner, ahol profi fodrász- és sminkes csapat gondoskodik a bulizók különleges megjelenéséről.

Az idei Technobálban az amerikai Austin Settle egy kreatív fényinstallációval és egy egy órás élő produkcióval szórakoztatja majd a vendégeket. A külső helyszínre az ismert graffiti-művész, Ata Bozaci hozza el HYPE elnevezésű, három dimenziós műalkotását, míg a DOTS Twentyone Street Invasion szintjén egy élő streetart-projektet követhetnek figyelemmel az érdeklődők.

© WIENER TECHNO BALL

Az idei rendezvény fénypontja minden bizonnyal a 2013-as Bécsi Technobál himnusza lesz Vera Böhnisch (Les Enfants Terrible) élőzenei produkciójában. Ezt követően négy szinten a techno és a house zene legjavával 28 DJ szórakoztatja a mulatni vágyókat. A pultot többek között Troyanova, The Chance, Clyne, Markossa & Megablast, a Defex, Andy Catana és Paul Messing adják át egymásnak.

A finom falatokról idén Martin Ho gasztroguru gondoskodik. Hogy a jókedv is garantált legyen, az első 100 bálvendéget egy üveg pezsgővel ajándékozzák meg, az est során pedig egy 6 literes vodkát is kisorsolnak valamennyi fellépő DJ aláírásával. Az idei év újdonsága a KATTUS Frizzante sátor, ahol house zene szól majd egészen hajnalig.

További információk:
www.technoball.at

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés