bezár
 

zene

2013. 01. 04.
Liza Ferschtman a Fesztiválzenekarral debütál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bernstein Szerenádjával debütál a fiatal holland hegedűművész, Liza Fertschman Magyarországon: jövő szerdán, pénteken és szombaton a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ).

prae.hu

 Liza Ferschtman a BFZ-vel előbb Amszterdamba, majd a hagyományos amerikai és kanadai turnéra is elutazik - közölte az MTI-vel Váradi Júlia sajtómenedzser. Budapesten és a vendégjátékon is ugyanazt a műsort adják, a Szerenád mellett Sosztakovics Jazz szvitjét és Rahmanyinov II. szimfóniáját szólaltatják meg.
   
A sorozat eredeti szólistája, Janine Jansen orvosai javaslatára kénytelen volt lemondani fellépéseit. A művésznő sajnálatát fejezte ki, hogy így alakult és reményének adott hangot, hogy a közeljövőben felléphet Budapesten a BFZ-vel.
   
Liza Ferschtman többször játszott a Royal Concertgebouw Zenekarral és más jelentős együttesekkel, többek között Christoph von Dohnányi, Leonard Slatkin és Frans Brüggen vezényletével. A kritikusok nemzedéke egyik legjelentősebb művészének tartják, akinek játékában a szenvedély intellektuális kifejezéssel párosul.
   
Liza Fertschman orosz muzsikus családban született és nevelkedett, ötéves korától hegedül. A híres philadelphiai Curtis Intézetben Ida Kavafian növendéke volt. Első szóló CD-jére César Franck, Stravinsky, Debussy, Poulenc és Csajkovszkij művei kerültek. Következő, Bach- és Ysaye-albumáról elismerően írt a híres hegedűs szaklap, a Strad.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés